2012. augusztus 23., csütörtök

Andy és a Száguldás 25.Fejezet


Sziasztok!
Ím itt az ÚJ fejezet.. Khm! Bocsika érte! 
Jó olvasást hozzá, azért. Puszii Mercii. 


Úgy gondoltam elég a szomorkodásból és nyavalygásból. Fogtam magam és Ericát össze pakoltam, és elutaztunk Palos Verdes Estates-re, szükségem volt a kikapcsolódásra, Erica pedig remek partner volt ebben.  Fogtam hát magam, fel vettem egy szexi ruhát, és elindultunk reptérre, hogy a hátunk mögött hagyjunk minden rosszat. Neki is és nekem is rossz emlékek jutnak eszembe Dallasról, mégis itt maradtunk, mert szeretjük a Várost, magát Texas Államot. 
De néha kell a kikapcsolódás, ezért is vettem meg a házat Palos-on. 
A repülő utat végig dumáztuk, mindent kibeszéltünk, és jókat nevettünk, egyszerűen csak erre volt szükségünk. Nekem arra, hogy el felejtsem egy kicsit az örült életemet, neki pedig arra, hogy kiszabaduljon abból. 
Voltaképpen egy és ugyan az, csak mindkettőnknek más miatt. De mindkettő magánéleti probléma. 

A repülőtéren szerencsére egy fotós sem ólálkodott, így nem kaptak le minket. Azonnal fogtunk egy taxit, és a házhoz vitettük magunkat, hogy mihamarabb otthon legyünk. 

-Fantasztikus ez a ház! -forog körbe Erica oda lent, mikor én már a lépcső folyosón vagyok. 
-Gyere már! -szólok neki, nevetve.
-Oké, oké jövök. -indul meg a csomagjaival. 
-Na szóval ez az én szobám. -mutattam a bal oldali ajtóra. -Ez pedig a tied. -nyitottam be a szobába. -Mivel sarok szoba két oldalról is csodálhatod az Óceánt. -mosolyogtam rá. 
-Köszi köszi köszi. -ugrált örömébe, majd bezártam az ajtót és magára hagytam. 
Másnap el mentünk együtt vásárolgatni, de ma már nem kíméltek a fotósok sem, sajnos. Pár kép készült rólunk, de különösebben nem zavart, és ahogy el néztem Ericát sem, hiszen nagyon is természetesen viselkedett. 

Mivel jobb dolgunk nem volt, egyfolytában a házban medencéztünk, vagy a Partos sétáltunk, esetleg kipróbáltuk magunkat szörfözésben, ami nekem ment, hisz volt pár éves gyakorlatom, de Erica szerencsétlenkedett, nem is kicsit. 

A telefonom pedig szüntelenül csörgőt, egyfolytában Sebastian hívott, de nem volt erőm fel venni a készüléket és beszélni vele, mert nem álltam készen rá. Fogtam magam és az anyós ülésre dobtam a telefont, mivel épp a kocsimban ültem. Majd megálltam és le állítottam a motort, mert már a benzinkúton voltam. Kiszálltam a kocsiból, és a tankhoz sétáltam, velem szemben egy srác tankolt az Audiját, mindig is szerettem azokat a kocsikat, de Én a drágább Ashton Martint választottam. A tizenhatodik szülinapom óta jó pár év el telt, így a kocsi is váltásra került, egy újabbra és szebbre, természetesen, amit ha itt vagyok használok, a másik kocsimat pedig Austin-ban szoktam. 
-Andy?! -kérdezi valaki mellőlem. Oldalra pillantva szembesülök a zord valósággal. A srác aki az Audit tankolja nem más, mint Scotter. 
-Scotter?! -pillantok rá és önkénytelenül is elmosolyodok. 
-Hali. -jön oda hozzám.
-Hello. -magam sem tudom, hogyan de azt veszem észre, hogy öleljük egymást, zavaromban azonnal el engedem és a tankot kezdem figyelni. 
-Na és hogy vagy?! - mosolyog rám azzal a rossz fiús vigyorával, amibe a nők lába mindig bele remeg. 
-Jól, sőt remekül. -mosolygók rá, olyan ezer wattos mosollyal. 
-Az jó, voltunk Monacóba, remek voltál, de tényleg. Ha tehetem mindig nézem a futamokat! -mosolyog továbbra, és a kocsimnak támaszkodik. Tankolás után egyszerre megyünk fizetni és jövünk ki. Persze, hogy most jött rám a szerencsétlenkedés, és úgy tűnt, mintha meg vártam volna. Ezért elégé gyors léptekkel közelitek a kocsimhoz, de így is hallom a nyomomban Scotter loholását.
-Andy hé várj! -kiált utánam. 
-Hmm?! -nézek rá, de időm sincsen semmire, mert azonnal megcsókol, én hülye csak állok ott, mint valami szerencsétlen, és azt sem tudom, mit tegyek, tudom, hogy cselekednem kellene, és cselekedésbe is kezdek, csak, hogy nem abba amibe kellene. Visszacsókolok, és még jobban magamhoz rántom Őt, a kocsinak présel, de nem érdekel, csak az, hogy ott abban a pillanatban Vele lehetek. 

Percekkel később is csókoljuk egymást, amikor is eszembe jut a sok álmatlan éjszaka, amiket miatta töltöttem el. Monacó, ahol boldogan vezette körbe Pénelopét, és vele volt. Nem pedig vele! 
Elő tör belőlem a bűntudat, és elszakadok tőle, meg sem várva semmi választ, vagy bármit, bepattanok a kocsimba, és ott hagyom Őt. 
El sem akartam hinni, hogy mit tettem.. De miért?! -Bár élveztem... 

Másnap reggel teljesen kimerült voltam, ráadásul Erica eszeveszett sikolya keltet fel.
-Andrea Clark! -halottam meg trappolását a lépcsőn, majd azt ahogy végig fut a folyóson, és be nyit a szobámba. -Remélem van erre magyarázatod! -dobja le elém, a mai pletykalapokat...

3 megjegyzés:

  1. Jaaaaaaaaaaaaaaaaaj ne,miért kellett ennek a csávónak felbukkanni?!Most még jobban összekavar mindent,ráadásul én már sejtem mi van abban a pletykalapban.gondolom valami nagyon mocskos pletyka,amire Andynek pont nem volt szüksége.
    Na de nem baj,így lesz egyre érdekesebb.Nagyon siess a folytatással,
    Puszi:*:*

    VálaszTörlés
  2. Szia!!
    Most mérges vagyok!! De nagyon mérges!! Andy-re (vagy kicsit rád)!!! Mi a fenéért került elő ez az ember??? És Sebivel miért nem beszél???? Jaj, én nagyon azt szeretném, ha Andy összejönne Sebivel és szépen elfelejtené már Scotter!! Olyan sokat szenvedett már miatta!! Miért nem próbálja meg Sebivel?? Kérlek nagyon siess a folytatással!!
    Puszi

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok.
    Köszönöm a komikat.
    Először is Bloodorange, pletyka az van benne, csak hát a szomorú az, hogy az IGAZSÁG áll benne! Scotter egy FŐ karakter csak néha eltűnik. Örülök, hogy nem bánod, hogy "itt" van és felforgat mindent! :D
    Brigi. Megértem, hogy mérges vagy! Scotter jó fej srác, csak hát maradjunk annyiban, hogy Ő egy külön ember! xD Andynek a múltjában, jelenében mindig ott van, hogy a jövőjében is e, az majd kiderül! :D
    Andy szenvedett, de nem mindig Scotter miatt, hisz ott volt a családja is, meg Ashton! Scotter miatt csak a gondok vannak, és a fejfájás. Sebnek azért nem is veszi fel a telefont, mert nem tudja mit érez iránta, és tisztázni szeretné a dolgokat. Így talán jobb is, hogy Scotter megcsókolta, mert tudni fogja KI iránt mit érez! ;)
    Talán rendeződni fognak majd a dolgok, valamikor..
    Próbálok sietni, még egyszer köszönöm a komikat. Puszii.

    VálaszTörlés