Andy és a Száguldás. 4.Fejezet

Sziasztoooook! 

Szép Estét Mindenkinek! 

Meghoztam az új részt.

Komit TUDJÁTOK HOVÁ, remélem jön! :) 

Megpróbálok még a hétvége folyamán ÚJ részt hozni. 

Puszancs! Éjszakát. 

Mercíí*

Azt sem tudtam hogy jól csinálom e azt amit. Én egyedüli nőként a mezőnyben.. A lábam remegett mégis tövig nyomtam a gázt. Ha másért nem is de azért győznöm kellett, hogy megmutassam igenis tudnak nyerni a nők is egy ilyen férfi sportba, és Jacknek. 

Neki minden féle képen nyernem kell, had legyen büszke rám! 

Mikor leintették a versenyt nem tudtam semmit, csak azt hogy volt jó pár baleset amiket sikeresen kikerültem, ami Samék szerint jó pont, mert hogy Ők is beszéltek hozzám a rádióban. Voltaképpen csak velük voltam hajlandó beszélni, Samben bíztam! 

-Gratula! -hallottam meg Sam nyugodt és higgadt mindig pozitív hangját a rádióban.

-Hányadik lettem?! -kérdeztem izgatottabban a kelleténél.  De nem válaszolt.. Hu ennyire szar?! -Ne hogy azt mond hogy annyira rossz, hogy még válaszra sem méltó?! -itt már remegtem én magam is és a hangom is. Majdnem el sírtam magam, de sikerült megtartanom annyi becsületet, hogy nem sírhatok, egy világ és a többi csapat előtt! Egyből le hurógnának! És igazuk is lenne.. Csak egy gyenge, gyámoltalan kislány lennék.. Akitől elvették a győzelmét és most sír.. 

De nem! Én Andrea Clark vagyok! Ashton Clark húga, és Én leszek a Nascar büszkesége! Engem sosem fog senki sem sírni látni! Majd Én megmutatom, hogy mire vagyok képes. Ha kell bármit megteszek de felküzdöm magam oda ahová csak kell, és ahová akarok! 

-Nyugi még nem látom volt valami és a rendszer kicsit elment, de mindjárt kiderül. Mély levegő. -mosolyodott el a hangja. Igaza van! Megfogattam a tanácsát lélegeztem pár mélyet és elmosolyodtam. Az előbbi kis hegyi beszédemre gondoltam. Milyen igaz volt! Meg fogok mindent szerezni. Pénzt.. Hiába van a sajátomat, itt a Nascar.. Akkor nem kell több utcai verseny és az Ashton Martin is meg marad.. Hu! 

-Meg van! -kiáltott fel Sam. -Ezt nem hiszem el.. -halkult el a hangja.

-Bökd ki Sam! -pirítottam rá.

-Első vagy! Azta! Ezt hihetetlen! Megcsináltad! A húgom.. Az Én húgom nyerte a Nascar futamot! Imádlak Andy! -kiabált össze vissza.. De már csak ennyit értettem. Leblokkoltam és teljesen kész voltam.. Én!? Én nyertem?! Imádlak Nascar! Imádlak Ashton! Imádlak Én! -elmosolyodtam és beálltam a helyemre. 

Kiszálltam a kocsiból, levettem a bukom és oda szaladt Samhez aki már ott várt Gracel együtt, szorosan magamhoz öleltem Samet aki a fülembe suttogott.

-Imádlak húgi. Ügyes voltál. -mosolygót, megható volt ez a pillanat.. 

-Én is téged, köszi. - és neked is Ashton. -tettem hozzá magamban. 

Ezután elirányítottak hogy hova kell mennem, mit kell csinálnom. Rengeteg program várt rám.. 

Rich.

El sem hittem mindenhol csak annyit bírtam mondani hogy "Köszönöm. Most meg sem bírok szólalni, olyan ez nekem mint egy valóra vált álom! Köszönöm a családomnak,a csapatnak, Ericnek aki bízott bennem! Ashtonnak aki ha ma itt lenne remélem büszke lenne rám, és külön köszönet Mikenak aki kislányként egyengette a karrierem, és akinek sokat köszönök! Te vagy az Isten és Ashton Clark, na meg Jack O'Briannek akinek jobbulást szeretnék kívánni! Így nekik ajánlom azt a győzelmet! Köszönöm"

Sarah.

A boldogságom határtalan volt, azt hittem semmi nem árnyékolhatja be, de hamar rá kellett jönnöm, hogy ez nem így van! 

Egész éjszaka a csapattal buliztam, jobban mondva csak Sam, Grace, Sarah és Rich társaságában.

Egy átmulatott este után a telefonom csörgésére ébredtem, mire a Szállodába értünk már volt hajnali öt is, most meg úgy tíz felé járhat. Szóval álmos voltam, fáradt, másnapos -jobban mondva az napos! -és rohadtul de rohadtul boldog! 

-Halló.. -ásítottam bele a telefonba.

-Azonnal gyertek a kórházba. -hirtelen fel sem fogtam. Ki az?! Mit akar?! Miért menjek én kórházba?! 

-Mi a... 

-Ne itt hüledezzél! Eric vagyok Te meg másnapos! Jack hívat! Siess! -azzal letette. Nem elég, hogy a szavamba vág, kioktat és a kórházba rendel! Jobban mondva Jack.. Mi a fészkes jó fene van itt?! -kérdem én. 

Gyorsan felöltöztem valami kényelmesbe, közben felkeltettem a többieket is, hogy mi a helyzet! Persze egyből kijelentették, hogy Ők is jönnek. Mondom jól van gyertek.. 

Hamar a kórházba értünk ahol már vártak! Hoppá. 

Azonnal megmutatták melyik szobához menjünk, az ajtó előtt várt ránk Eric. 

-Csak hogy itt vagy! Jack már vár. Sok sikert. -biztatás képen át ölelt, majd kinyitotta előttem az ajtót és mondhatni belökött.

-Sz..szi..szia.. -köszönt Jack, fal fehér volt, rengeteg cső volt rá kötve egy csomó gépre, amik folyamatosan kattogtak. Nagyon megijedtem ilyet még életemben ne láttam igazából.. 

Legalább is azt hittem! 

-Szia. -suttogtam. -Hogy vagy?! 

-Erről akarok beszélni veled. Rosszul. Tudom, hogy megfogok halni! Hogy ne..nekem.. -köhögött. -Itt a vé.. vég.. Gyere ide. -nyújtotta a kezét. Az ágya szélére ültem és csak néztem, megszorítottam a kezét. -Kér..Kérlek nyerd me.. meg a Nascart. Tudom, hogy me..menni fog. Re..mek ver..senyző vagy.. -halvány mosoly, de ne az a csibész kissé gyerekes Jackes mosoly volt. -Andy.. kér..lek tudom hogy menni fog. Rajtad áll vagy buk..ik szám...ítok rád.. Hajrá kislány. -rámosolyogtam és át öleltem.

-Köszönöm hogy így törődsz és foglalkozol velem. Megígérem neked itt és most, hogy nyerni fogok! -sírtam és csak sírtam. Nem akartam Őt is elveszteni úgy mint Ashtont. Jack lehet hogy nem a pályán hal meg, de akkor is..  Ashton után Ő az akire felnézek és most Ő is meghal.. Miért!? 

Egyszer csak Jack keze elengedte az enyém és megfeszült majd elernyedt a gépek hangos csipogásba és zörejbe kezdtek, orvosok rontottak be nővérekkel akik félre toltak. Minden olyan gyorsan történt.. 

Nem tudtam mi történt körülöttem csak azt, hogy baj. Nagy baj! A következő percben minden elsötétült..  Mi történt?! Én is meghaltam?! 

"Mély álomba szenderültem.. Minden fehér és nyugodt volt.. De csak volt.. Álmodtam! 

-Jaj már Ashton ne csináld! -halottam meg anyu hangját.

-Na de anya! Ne máááár! -morgott vissza egy harmincas éveiben járó srác. 

-Ashton kérlek! Andy! -kiabált anya. Valahogy megindult és leültem az asztalhoz, de nem én voltam.. Nem én tettem.. Én csak külső szemlélő voltam! 

-Reggelt. -mosolyogtam anyura. -Bajnok. -biccentettem Ash felé. 

-Hercegnő! -mosolygót rám és kezet csókolt. 

-Hol van Sam? -fordultam anyuhoz. 

-Áh.. Ő és a motorok. -morogta. -Ne kérdezd már elment. 

-Ajjj.. Akkor ki visz suliba?! -morogtam  immáron én is. 

-Majd én hercegnő. -mosolygót Ashton.

-Nem kérhetlek erre. Pár óra múlva utazol. -szontyolodtam el.

-Nem baj. Akkor is Én viszlek nincs vita. 

-Oké beadom a derekam. Egy feltét-telel ne beszélj nekem se kocsikról se semmi ilyesmiről. 

-Ha azt kívánja felség. -hajolt meg előttem viccesen. 

-Azt .-mosolyogtam. Ez meg mit jelentsem!? Se Nascar, se indy?! Mi ez itt?! 

Gyorsan megreggeliztem, felkaptam a táskám és már hajtottunk is a suli felé. Ashton valamit papolt nekem de nem figyeltem rá. Csak valami izén járt az eszem.. Külső szemlélőként nem tudtam min, de abban biztos voltam, hogy Nem a kocsikon! 

-Min gondolkozol?- kérdezte Ash.

-A bajnokságon. Az idényen. -motyogtam. -Ha a srácok nyernek akkor tovább jutnak az Államira! Ez nagy dolog. És én, mint pom-pom lány él szurkoló és csapat kapitány nehéz feladat elé nézek.. 

-Hé Andrea Clark! Te a húgom vagy és tudom, hogy megoldod! Király vagy pont mint én. -mosolygót rám én meg rá. A suliban szorosan hozzá bújtam és elváltunk majd besétáltam. 

Mindenki köszönt, mindenki engem csodált.. Pedig semmi csodálni való nem volt rajtam.. Mindenki köszönt.. Fura volt.. És ott volt az a szőke srác.. Minden bizonnyal a barátom.. Nem hinném hogy másért dugta volna le a nyelvét a torkomon és suttogta volna a fülembe hogy vadmacska! " 

Egy fehér szobában tértem magamhoz, mellettem volt Sam. Épp aludt, nem akartam fel kelteni és frusztrált az álmom.. Miért álmodtam Ashtonnal?! És miért pont most?! És mi az hogy pom-pom kapitány?! Semmi száguldás.. Én a jó kislány?! Ki volt az a szőke srác?! 

És Ashton élt.. Mit meg nem adnék ha Ma is élne! 

-Szia. -nyitotta ki a szemét Sam.

-Szia. -motyogta neki. -Mi történt?! 

-Elájultál, mert rosszul lettél. Az orvos szerint Jack miatt. Valami traumáról zagyvált, hogy már megélhettél ilyet, de elfojtod vagy mi.. Nem értettem teljesen. 

-Hát ezt én se.. -kezdtem nézni a takarót, erősen de nem tudom miért.. 

-Na mindegy is..

-Jack.. Ő.. -éreztem ahogy az első könnycsepp lefolyik az arcomon.

-Sajnálom. -mondta ki azt a szót amitől oly annyira féltem. Meghalt. Meghalt. Meghalt. Meghalt.. Csak ez járt a fejemben. Nem hittem el.. Meghalt. Jack O'Brian a Nagy Példaképem meghalt! 

Miért?! Miért pont Ő?! Miért pont most?! És mit jelent az álmom?! Miért teszi velem ezt a sors?! 

Miért kell mindenkit elvesztenem?! 

Rángatóztam és sírtam.. Rázott a hideg, melegem volt, rosszul voltam. Sam behívta az orvost, aki nyugtatót adott és altatót. Azt mondta jobb lesz, ha alszom! 

De nem volt jobb! Álmomban kislány voltam, fehér ruhám volt és egy kórházi szobában voltam. Apa tartott a karjaiban, majd letett az ágyra. Ott volt Sam aki kicsi volt és Silver aki szintén gyerek volt még. Anya és apa fiatalabbak. Az ágyban pedig ott feküdt Ashton.

Fal fehér volt pont mint Jack, róla is csövek lógtak rosszul nézett ki ez nem vita tárgya. 

A következő percben erős hangzavar az orvos beront, apa levesz az ágyról, kiterelnek minket, de én felállók a székre és benézek az ablakon. Ott fekszik Ashton és már nem tudják Őt megmenteni. Meghal. Meghalt. 

Ez volt az az elfojtott gyerekkori emlékem amely kísértett. Végig kellett néznem a saját bátyám halálát! 

Andy és a Száguldás. 3.Fejezet

Sziasztok! 
Meghoztam a következő fejezettet! ;) 
Nagyon Köszönöm az előzőhöz a komikat! :) 
Puszii.*

Végre sikerült odáig eljutnom, hogy már csak két vizsgám van hátra. Már Június eleje van, teljes mértékben fel vagyok készülve az előttem álló feladatokra. Jónak érzem magam. Grace "szabályait" is sikerül betartanom az edzéssel kapcsolatban. Sam még mindig teljesen kész van a keze miatt, alig várja hogy két hét múlva levegyék a gipszét és megkezdhesse az edzést, formába hozza magát újra. Minden vágya újra motorra ülni. 
Silver már nincs itthon, pár napja ment vissza New Yorkba. Így is tovább maradt a kelleténél. Hogy miért jött még mindig nem tudjuk. Egyedül anya és apa tudják, de Ők nem nyilatkoznak. Mi pedig nem is faggattuk őket. Volt elég gondunk magunktól is. 
Nekem tanulnom kellett egyfolytában, hiszen egy éves anyagot kellett alig öt hónap alatt feldolgoznom, megtanulnom, és vizsgáznom belőle. 
Sam nagyon élvezte, hogy Ő az okosabb és segíthetett, eljátszotta a szigorú tanárbácsit. Rendhagyón végig röhögtem a magyarázatait. Próbált vas szigort alkalmazni, ami jócskán nem jött neki össze, mivel velem együtt röhögött! 
A világ legjobb dolga történik velem, valóra válik az álmom, Sam is közelebb került hozzám. Újra egy családnak érzem a mienkét, legalábbis minket testvéreket nézve, engem és Samet. Silver még mindig nem beszél velünk.. Amikor itthon volt akkor is csak pár szót váltott velünk. 
Bármi baja is van vagy komoly, vagy csak egyszerűen nem akar velünk szóba állni, volt már olyan!- Nem is egyszer. 


Vissza térve a sulira és versenyzésre. Az a helyzet állt elől, hogy teljesen fittnek érzem magam minden szempontból! Grace nagyon figyel rám. 
Sokat köszönhetek neki és Sarahnak illetve Richnek is. Hálás is vagyok nekik azért amit tettek értem, nem egyszer köszöntem meg nekik, hogy így figyelnek rám és segítenek. Szerintük ez természetes, nekem meg furcsa. 

Grace.

-Jó reggelt! -rontott be a szobámba Grace. Mostanában mindig ezt csinálja nem is kopog, először még kiakadtam, aztán kezdtem megszokni a dolgot. 
-Neked is. -néztem rá, majd vissza a könyvemre. 
-Na mit csinálsz?! -ugrott rá az ágyamra.
-Tanulok. -sóhajtottam fel, majd leraktam a könyvet és felültem szembe vele.
-Minek?! Tudod, menni fog. Meg lesz. És remek leszel, úgy mint érettségizett tini, és  úgyis mint Nascar versenyző. -csodáltam azt a sok pozitívumot ami benne volt, mindig mosolygót még soha nem láttam, hogy rossz kedve lenne. Volt mindenkihez egy kedves szava, sosem volt mérges. Még rám se! -akkor se, ha nem akartam éppen edzeni. 
-Kösz a biztatást, de azért inkább készülök, de te miért vagy itt?! Nem mintha zavarna csak tudod úgy tudtam, hogy ma semmi féle képen sem találkozunk. -mondtam neki mosolyogva. Mára nem volt beiktatva semmi program ezért nem értettem a dolgot, és még csak nyolc óra volt. 
Igen korán kellő vagyok, és máris tanulok. Eddig ilyet sosem csináltam, de mostanában muszáj-nak éreztem. 
-Ja igen meglepetés! -pattant fel az ágyról. Az hogy itt van már meglepett.. Épp szólásra akartam nyitni a szám, mire leintett és folytatta. -Megyünk a Nascar-ra! 
-hogy hogy?! -álltam fel én is. 
-Csak úgy, öltözz mert megyünk Kansasba és jön Sam is. -mosolyodott el, és magamra hagyott. 
Kansas.. De hát az.. Most komolyan nem tudom hány órát kell kocsiban ülnöm.. 
Mondjuk, ha azt vesszük verseny közben is sokat kell majd ott ülnöm! Kétszáz köröket fogunk versenyezni úgy, hogy készülhetsz! -figyelmeztettem magamat. 
Lezuhanyoztam, magamra vettem a  fehérneműm kék gatya,kék póló, egy táska, napszemüveg,karóra,szandál, össze kötöttem a hajam és máris kész voltam. 
Lent már várt Sam és Grace is, beültünk a kocsiba amit Én vezettem, és már indultunk is Kansasbe. Tipikus amerikai típusú autó volt. Két kocsival is büszkélkedhettem. A tizenhatodik szülinapomra egy Ashton Martint kaptam, ezt pedig akkor vettem amikor megtudtam, hogy bekerülök a Nascarba, szóval elégé új kocsi. 
Nagy és imádom. Amit pedig utálok azaz, hogy sokan azt hiszik, hogy a Nők nem tudnak vezetni (főként a szőkék). Hát én is szőke vagyok, tudok vezetni, sőt oly annyira, hogy bekerülök a Nascarba! Ennyit arról, hogy a Nők nem tudnak vezetni, na persze van olyan aki tényleg nem tud! És olyan béna, hogy az már fáj.. Na de akkor is! 


Az út elégé hosszú volt, de sikeresen oda értünk 4 óra alatt, azaz délre ott voltunk. A csapatomhoz mentünk. Jack ott ült és nézegetett valami papírokat, Eric ide-oda rohangált, nagy volt a tömeg oda kint. Minden olyan furcsa volt ide kint. El sem hiszem, hogy én egyszer itt fogok versenyezni, sőt elégé közel van! Alig várom azt a napot, amikor egy ilyen szépséges kocsiba ülhetek és versenyezhetek! 


Úgy egy óra volt a versenyig amikor valaki felsikított és nagy tömeg kezdett el gyülekezni. Mi is oda mentünk de alig fértünk oda, a következő perceben már Sarah rángatott el minket onnan, be egy irodába.
-Mi történt?! -néztem rá. Az arca kétségbeesett volt, nem tudom mi történhetett, de komoly dolog lehetett.
-Jack rosszul lett nem tudom mi a baja, Eric vele van, de nem tud kocsiba ülni, a versenyig meg alig  egy óra van! 
-Uram isten! -kaptam a számhoz. 
-Neked kell kocsiba ülni! -ahogy ezt kimondta el sem tudtam hinni a dolgot! 
Teljesen lefagytam nekem most itt autóba ülni...?! Mégis mit tegyek?! Nemet nem mondhatok... 

Andy verseny autója.

-Legyen. -egyeztem bele.
Innentől teljesen felgyorsultak a dolgot, nem tudtam mit tegyek vagy mit ne. Irányítottak, hogy hova menjek mit tegyek, a következő amire fel eszméltem az volt, hogy a rajt rácson állok és a lámpák kigyulladnak... 

Andy és a Száguldás. 2. Fejezet

Sziasztok! :) 

Újabb fejezettel jelentkezem! :) 

DE! Ha nem jön minimum 3 komi akkor NEM hozok ÚJ fejezetet! :$

Sorry. ://

Jó olvasást. 

Puszii*

Már nagyban dolgozom a dolgokon, hogy valóra váltsam az álmaim. Hogy meglegyen mindenem. Nincs más vágyam a világon, minthogy Én lehessek a Nascar Nagy Sztárja! Túl szárnyaljam akár Jacket is!

A Februári találkozó óta pontosan két hét telt el. Minden rendben megy. A sulit már ott hagytam és a legjobb magántanárok, tanítanak. A pom-pomt is ott hagytam, mondván itt nekem a Nascar akkor minek nekem a pom-pom?! Hát épp ez az! Nem kell.

Anya és apa csak nehezem tudott beletörődni abba, hogy követtem Ashton példáját és a Nascarba megyek, ha jobban bele gondolok anya még ma is eléggé ki van, nem tud beletörődni, hogy követtem Ashton példáját, azt hiszi majd én is balesetet szenvedek, esetleg meghalok.. Micsoda elképzeltségek ezek, nem de?! Miért halnék meg?! A Nascar egyik legjobb csapatába kerültem be, egy legenda után fogok versenyezni, és ha nem lenne lég ez az egész, akkor még az is ott van, hogy az Én csapatom az egyik legjobb. Miért halnék meg?! Én Andrea Clark vagyok, és Nem fogom fel adni!

Már Március van és épp a Végzős anyagot, kezdem el, köszönhetően a tanáraimnak, akik nyüstölnek egyfolytában. Mondjuk igaz, ami igaz! Van négy hónapom arra, hogy befejezzem a sulit, négy hónap egy tíz hónapos anyagra!

Nem lesz valami egyszerű, de menni fog! Én vagyok Andrea Clark! –Ne kérdezzétek, mostanában egyfolytában ezt mondogatom! Azt hiszem, hogy ettől jobb leszek! Vagy akár jobban fog menni bármi is. Tudván, hogy a bátyám Ashton Clark volt!

Kezdem el hinni a „mesét” miszerint Ashton egy kész legenda.. Az Interneten több millió találat jön ki a nevére, mind arról ír milyen jó is volt, milyen tragikus és hirtelen jött a halála.

És ezek a cikkek mind igazak, mind igazuk van! Ashton, Ashton volt.. Most olyan harminc körül lenne, még mindig ott lehetne a Nascarban, lehetne családja, felesége, gyerekei.. A soros viszont nem így határozott! Megölte őt a soros.

Kislányként sokszor találgattam Ashton halála után, hogy miért pont az Én bátyám?! Miért pont most mikor még élhetett volna! Miért ilyen fiatalon?! Miért pont karrierje kezdetén?!

E kérdések a mai napig megválaszolatlanok! Tudom, hogy a sors akarta így, de fáj. Hiába ismertem Őt alig, valahol legmélyén mindig is fájt. Mégis talán a legjobban a szüleim arca.. Amikor meglátnak egy Ashtonról szóló cikket, az újságban, amikor az Ashton Clark Pályára érkezik a Nascar. A pályát melyen életét vesztette Róla, nevezték el. Ezzel is tisztelegve az alig tizenkilenc éves srácnak, aki uralta a mezőnyt és még a „Nagy” Jack O’Briant is meg tudta előzni s legyőzni.

Egy egész ország ünnepelte Őt. Ma, pedig már halott, tizenkét éve egy temetőben a föld mélyén egy koporsóban fekszik.

A halála után anya mindennap kijárt, de amint enyhült a fájdalma kevesebbet járt ki. Ahogy ma is, három – négynaponta megy ki. Nem felejtette el Ashtont, de csökkent a fájdalom és tudja, hogy nem tehet semmit, és Ashton sem szeretné, ha anya olyan lenne, mint amilyen akkor volt!

Április elseje hamar beköszöntött, ezzel együtt még egy hónappal közelebb kerültem a versenyzéshez, a célomhoz, a jövőmhöz. A napok csak úgy telnek.. Megy minden. A tanulás mellett sokat járok a kocsimhoz. Mert, hogy a csapat kettőt készít. Egyet nekem, egyet Jacknek. Úgy határoztak, hogy Jacket ki is fogják állítani, így minden féle képen kelleni fog két autó.

Jack mindenben próbál segíteni, tanácsot adni, hogy minél jobban teljesítsek majd az elmenése után is. Persze rajta vagyok a témán, de azért nehéz is. Mindig figyelni mindenre! A tanulásra, a kocsira, és egyéb dolgokra.

Elég időt tölteni a szüleimmel, akik féltenek és aggódnak értem!

Silver Egyeteme messze van Dallastól, New Yorkba jár, a Brownra. Sam csapatának a székhelye Austinban van, így ő sem tud mindig itthon lenni.. Sőt elégé ritkán van otthon. Mivel az én csapatom Dallasi így én vagyok a legtöbbet otthon, és minden rajtam csattan!

A Nascar, Ashton halála, Silver hiánya, Sam és a motorozás.. Én kapok meg mindent. A múltkor már azzal álltam anyám elé, hogyha nem hagyja abba, akkor ott hagyom őt és elköltözőm!

Ez kicsit megrémítette. Tudván, hogy képes vagyok rá, és eme tervemet simán véghez tudnám vinni!

 Április közepe… Április… Istenem! De nincs kedvem hozzá.. Egy komoly vizsgát kell tennem, mi szerint bírom a terhet. Meg tudom csinálni a vizsgákat. Elég a négy hónap, teljes mértékben tökéletes a felkészülésem!

Ilyenekkel kell törődnöm miközben koncentrálnom, kellene. Már kaptam egy edzőt Gracet aki, figyel rám, már egy edzés tervet is kidolgozott. Miszerint mit ehetek, milyen „feladataim” vannak. Meg van szabva, mit ehetek reggelente, mennyit kell futnom.. Egy teljes napirend! Ráadásul semmi édesség! Max. Ünnepekkor, amit kb. azonnal le is, kell dolgoznom, illetve szülinapkor!

Már most utálom, Grace szerint csak még jobban fogom. Szóval szó mi szó komoly bíztatást kaptam!

Jack csak nevet rajtam, bár sokan mondják, akik ismerik, hogy Ő is ilyen volt. De minden bizonnyal nem hisz nekik, mert csak legyint egyet és röhög tovább. Na olyankor jól meg tudnám pofozni! Akármennyire is szeretem és tisztelem! Legyen oly kedves és szekáljon mást!

Na szóval a vizsga.. Itt ülök és írok. De közben agyalok. .Hogy min?! Mindenen! A kocsin, a versenyeken, Ashtonon, a Nagy álmomon és a többi baromságon.. Nem mintha ez a vizsga nem lenne az! Még jó, hogy csak történelem, angol, matek és földrajz tantárgyakból kell letennem.

Jó hogy a nyelvet nem kell. Nem mintha nem lenne tökéletes a Spanyol tudásom, na de akkor is!

A matekot már megírtam, ahogy az angolt és a földrajzot is, de a történelemnél, egy bizonyos kérdésnél elakadtam, minden kész de az nincs! És, ha az felér egy bukta kérdéssel, akkor nekem annyi! Nem engedik majd, hogy befejezzem a sulit így! Nem engednek majd fiatalon versenyezni és a többi! Persze nekem akkor végem lesz szóval.. Választási lehetőség egyenlő a 0-val. Ha ez nem lenne, elég mondok jobbat, ha kell!

Május.

Május van és kicsattanó az örömöm, legalább is az volt! Sikerült a tesztem és folytathatom a dolgokat úgy, ahogy eddig, és hát így teszek is. Bár tegnap olyan hírt kaptunk, amitől anyámék megint padlót fogtak! Sam kisebb sérülést szenvedett egy versenye közben. Anya sokkot kapott, mi meg nyugtattuk, de nagyon nem jött össze! Ekkor lett elegem és döntöttem!

Megmondtam, menjenek el és látogassák meg Samet! Persze e cselekedetemnek is meg volt az oka. Nem kellett hallgatnom a sírást, az újabb szapulást, még csak a többi szart sem! Így ők most Nevadaban vannak, én meg itt! Van isten és koncentrálhatók százszázalékosan!

Újabb két hét telt el, anyáék megjöttek és tudattak, hogy Sam keze tört csak el semmi komoly baja nincs, de nem versenyezhet, amíg teljesen rendbe nem jön. Na ettől lett ki teljesen a bátyám, és haza is jött! Egyfolytában kiabált, csapkodott és dühös volt. Merthogy mit jelentsen az, hogy Őt nem engedik vezetni törött! –kézzel. Nem, hogy örülne annak, hogy figyelnek rá.. Nem.

A soron következő vizsgám is jó lett, talán jobb is, mint az előző. Vagyis úton vagyok a Nascarba!

A legjobbat, pedig nem is sejtitek! Drága nővérem Silver haza fog jönni! Már kitudja hány hónapja nem volt itthon, na jó karácsonykor töltött itthon egy hetet, de már ment is vissza. Azóta, mintha a föld nyelte volna el! –hittük ezt. Míg nem egy délután felhívta anyát, hogy Ő haza jön. A szüleink örülnek, Sam a kezével van elfoglalva, én a Nascar – tanulás projektet végzem úgy, hogy örülni vagy épp ujjongani sincs időm! Nem mintha tenném!

Persze, hogy Silver megjött! Persze, hogy felborított mindent! Persze, hogy kiakadt azon, hogy a Nascarban fogok versenyezni. Persze, hogy Ő lett anya és apa kicsi lánya. Persze, hogy tojnak rám. Persze, hogy Sam is kész ettől, de együtt röhögünk!

-Hugi. –jött mellém az említett.

-Na téged is látni?! –néztem rá a könyvemből. Amit becsuktam, és ott hagytam az asztalon, ledőlte az ágyra Sam mellé.

-Ne viccelj én, itt vagyok! Sajnos, még egy darabig. Legalább az nyugtat, hogy a helyettesítő pilóta, még Bobnál is szarabb. –mosolyodott el. –Bob volt Sam csapattársa, és sokkal rosszabb volt, mint Sam. Szóval, aki Bobnál rosszabb az csak amatőr lehet!

-Hurrá. Anyuci kicsi lánya hol van?! –kérdeztem nevetve. Mindig is Silver volt a kedvenc és ezt mindketten tudtuk. Azért nem mi, mert mi léptünk. Álmodtunk, és valóra váltottuk. Versenyeztünk akármennyire is tiltottak. Azért szerették Silvert, mert Ő nem szegült ellen, ő azt tette, amit mondtak. Könnyű volt befolyásolni!

-Biztos shoppingolnak! Valami izé lesz, aszem és arra. –Samet azért is szerettem, mert laza volt, és nem érdekelték a következmények. Nagyon hasonlítottunk ebben, de amúgy meg tűz és víz. Míg én a kockást választottam volna ő a csíkost. Ha én a jachtot, akkor ő a tengerjárót, ha ő a DVD nézést én a mozit!

Beszélgettünk még aztán csendben maradtunk. Én elaludtam, hogy Ő mit csinált nem tudom.

Mikor felkeltem még mellettem volt és mosolygót. Nem tudom min! Talán rajtam?! Mi van velem?!

-Min vigyorogsz?! –kérdeztem rá.

-Rajtad és a hajadon, totál elaludtad. Ha látnád magad. –nevetett fel. Fel álltam és a fürdőmbe mentem, a tükörben megláttam a hajam helyén tátongó szénaboglyát.

-Nekem tetszik. –nevettem fel. –Ha egy kicsit igazíttok rajta talán új divatot is teremtek. –nevettem tovább, e nevetéshez csatlakozott Sam is, akivel percekig nevettünk ezen, mikor kissé megnyugodott folytatta a hülyeséget!

-Te leszel a 2004-es év Haja! Vagy mi. –sírtunk a nevetéstől, rég nem hordtunk össze ennyi marhaságot, amit aznap.

Mert nem hagytuk abba annyinál. Egyszerűen szó szerint dőlt belőlünk a hülyeség! 

Persze erre a zajra jött be Silver, aki nem értette miért könnyes a szemünk, miért szakadunk a nevetéstől! Én a földön, míg Sam az ágyamon. Silver egy furcsa pillantással ránk nézett majd bezárta az ajtót és visszament a földszintre. Ezen újra nevettünk.. És nem hagytuk abba jó ideig..

Magam sem tudom honnan jött ez a Nagy Testvéri egymásra találás, de csak jött és mindkettőnknek jól esett. Végre kibeszélhettük a dolgainkat is egymásnak.

Mint, hogy Sam félti a karrierjét, hogy mi lesz a kezével. Én a Nascartól tartok egy kicsit. De Sam öntötte belém a lelket, ahogy én belé!

 Egymásra találtunk és egymás legjobb barátai lettünk!

Andy és a Száguldás. 1.Fejezet

Sziasztok!!! :) Meghoztam az ELSŐ fejezetet! Előbb mint hétvége! :) Remélem tetszeni fog, és VÁROK KOMIT! ;) Puszii*

-Andrea! Andrea! –fújtatott egyet majd újra megindult utánam, most már sokkal dühösebb volt. –Andy! –rántotta meg a karomat és szembe fordított magával. –Ez nem Gokart! Ez a Nascar! –figyelmeztetett újra anyám. Jól tudtam, miről beszél, de nem érdekelt. Tudtam, miért mondja ezt, de abban a percben egyáltalán nem érdekelt! Az volt az Én Nagy lehetőségem. Miért?! Ki vagyok?! Ismerj meg!

 -Andrea Clark! –szólt a tanár, de a lány nem volt ott. –Tudhattam volna! –csapta le az asztalra a lány eredményeit. Nyáron kellett tanulni, mert megbukott két tantárgyból is. De, az nap már szabad volt, legalább is a lány így gondolta. Vége a Nyári Sulinak! Kezdődhet a Gokart.

Andy már kora reggel a pálya nyitására ki ment. Nagy tehetségnek számított a sportban. Sok fiút, és felnőttet megvert.Ma, pedig eljött a nap, amikor megmutathatja, hogy mit tud.Tizenhárom éves volt hetedik osztályos. Nem érdekelte a tanulás csak a száguldás. Amikor megbukott zokogva könyörgött a tanárnak, hogy ne tegye ezt vele, különben ugrik a Nyári Szünete ezzel együtt a Száguldás is. De nem jött be, a tanár nem tágított.Így az egész nyarat tanulással töltötte, hogy az utolsó két hétben a versenyekre, és a felkészülésre tudjon koncentrálni.Már tegnap délután a suli után a pályára ment, a szüli is csak éjfél körül tudták kirángatni onnan.Szerelt, gyakorolt. Ő akart a legjobb lenni.A vizsgák sikerültek. Átment! Talán az sem zavarta volna, ha nem megy át! De boldog volt, azért mégis, hogy megérte tanulni a nyáron, és kihagyni a száguldozást.  

 -Clark te jössz! –szólt neki Mike. Mike a pálya tulajdonosa volt, ő figyelt fel a lányra. Hogy milyen jól vezet és a többi.Szponzorok érkeztek, és csapatok, akik fiatal tehetségek után jöttek kutatni.-Kösz. –vette el az alig 150-centis lány a sisakot és megindult a gokartja felé. Oda érvén a fejébe húzta a sisakot és beült. Kiélvezte a száguldás minden pillanatát. A csapatok mindenkit külön akartak látni a pályán, majd egy közös versenyben. Ez után döntenek. Kit akarnak szponzorálni, és kit látnak szívesen a csapatukban.

 Miután mindenkit láttak külön - külön következett a kis házi verseny. Tizenkét autós állt fel a rajt kockára.Az első helyen Andy viríthatott ő, futotta a legjobb időt az egyedüliben. A verseny elindult és vezetett.A huszonnégy kör alatt Andy végig vezetett, egyszer sem előzték meg, és jó pár másodperces fölényt sikerült kiautóznia, jó pár embert körözött le.

 Ezután elvonultak dönteni a csapatok. Andy biztos volt a dolgában. Mike meg is erősítette. Esélye van bekerülni egy csapatba. Jó fél órán átgondolkozott a két csapat, hogy kiket vegyenek be. Kik legyenek a fiatal tehetségek, akiket felkarolnak, akik esélyt kapnak! 

 -Mielőtt bármit is mondanék mindenkinek, szeretném megköszönni a részvételt. Egytől egyig jól teljesítettek, de csak Négyen kerülhetnek be. Tudom, hogy fiatalok és nagyon izgulnak! Tehát nem húzom tovább az időt. –mosolyodott el a harmincas éveiben járó férfi. –Tehát akik bekerültek! Thomas Scott. Scotter Buffalo. Mark Pierre. És Andrea Clark! – Andy neve is elhangzott. Mosolyogva ugrott fel a helyéről és ölelte át Scottert akivel, szomszédok voltak, és a száguldás szerelmesei. Sokszor bütykölték együtt Scotter motorját, vagy épp a gokartot.

 -Még mindig az a véleményed ami?! –kérdezte anya már a sírás határán.-Nagyon jól tudod, hogy igen! –néztem egyenesen a szemeibe.-Andrea kérlek ne! –fogta meg a karom és meg emelte az állam, hogy Rá nézzek. –Ne tedd ezt velem kicsim. Ne tedd. Ne szerződj le a Nascarba! Kérlek.. –akármennyire is kérlelt hajthatatlan voltam! Hagyjam ott életem lehetőségét?! Csak azért mert..-Anya kérlek! Ezerszer lejátszottuk ezt! Tudtad, legalábbis számoltál vele, hogy egyszer megkeresnek, hogy versenyezzek a Nascarban, hogy feljebb lépek, tudtad, hogy ezt akarom! Volt elég erőd felkészülni. Akkor meg miért itt kell hisztizni?! –néztem anyámra. Mindössze tizenhat voltam, és a Nascarba akartak szerződtetni. Egyelőre csak, mint „tesztpilótát” ha bármi baja esne, a nagy legenda Jack O’Briannek, Én ugranék be a helyére. Esetleg egyszer-egyszer versenyezhetnék is, ha szerencsés vagyok. Jack jövőre vissza vonul. Ezt már hivatalosan be is jelentették egy hete. Azóta ment a találgatás, hogy ki fog a helyére kerülni.

Minden bizonnyal, ha jó vagyok Én. Miért is én?! Azért, mert a bátyám Ashton Clark a Nascar sztárja volt.. Volt. Miért?!Fiatalon tizennyolc évesen került be. Remek versenyző volt, ám a baj az volt, hogy kis csapathoz került. Ezt a kis csapatott egy év alatt a csillagokig emelte, nem is ez volt a gond! A következő év első versenyén halálos balesetet szenvedett, a csapat hibázott! Ekkor voltam négy. Halovány emlékeim vannak bátyámról és a balesetről. Anya mindig is tiltotta a gyerekeinek, hogy versenyezzenek! Ennek az esetnek tizenkét éve.Egyébként Ashton volt a legidősebb testvérem, utána jött Silver és Sam. Végül én, mint a legkisebb. Silver tizenkilenc, Sam pedig tizennyolc.Talán Silvernek van a legtöbb emléke Ashtonról és ő hozzá állt a legközelebb is. És hát valljuk be Silver volt az egyetlen, aki betartotta a szavát! Nem kezdett semmi féle autó vagy motorsporttal. Miért mondom ezt?!

Sam a bátyám cross- motoros, én a Nascarba megyek –oda, ahol a bátyám halt meg! –Silver Egyetemre jár. Ő nem packázik semmiféle sporttal, sem a sorssal, helyette tanul, szorgosan! Ha már én nem teszem azt, és Sam se.Tizenhárom évesen három éve buktam meg majdnem! Azóta nem. Talán köze is, van ahhoz is, hogy az óta pom-pom lány lettem! Nem csapatkapitány! Arra nem lenne időm a versenyzés mellett! De így is népszerűnek számítok.. Ezt néha utálom!Nem szeretek ilyen Fő egyéniség lenni. Hiába lakom Dallasban!Dallas is Amerika!  Itt is olyan a Gimi akár Beverly Hillsen, vagy Hollywoodban!

Talán ezért nincs jó kapcsolatom a nővéremmel, ő sosem számított menőnek, ő volt a lúzerek minta képe. Szembe lógó haj, kockás ing, kopott farmer, pulcsi, szemüveg, sok-sok könyv!Sam és én kivételek vagyunk, hogy Ashton az volt e nem tudom! Nem ismertem igazán, különben is négyévesen nem ezzel törődtem. Már akkor is érdekeltek ezek a sportok, de akkor még csak hetente egyszer-kétszer mentem le a gokart pályára apával, a többi időmet mind a babáimmal töltöttem és azzal, hogy gyakoroltam (balerinának, pom-pom lánynak, barbiztam, teadélutánoztam)!

 Ma meg már itt állok a Nascar kapujában! Akármennyire is álmodom erről, egy csak egy kis álom a részemről! Fő álmom a Forma 1.. Szép kis álmok mi?! Tizenhat vagyok és nem érem be a Nascarral.. De persze elég most!

Az első forma 1-es futamom nem is tudom mikor volt.. Kislány voltam még, és csak a száguldó kocsikra, a sikoltozó rajongókra, a hangzavarra, a bezingőzre emlékszem abból az időből.Aztán jött 2000. Az igazi megváltás a szeretett emlékeim! Tizenhárom voltam, a Gokart Csapatba való kerülésem után történt. Részt vehettem a Forma 1-s futamon Indianapolisban. Imádtam! Már akkor. Megismerhettem a példaképemmé avanzsált Michael Schumachert a valaha volt legsikeresebb Forma 1-es pilótát! Nekem ez maga volt az álom!Minden évben kint voltam az óta a pályán, ahogy a múlt idényben is. Lassan betöltöm a tizenhetet.. Lassan..Decemberben! Addig még versenyzem a Nascarban- ha minden, jól megy! Újra rész veszek egy Forma 1-es futamon.. És kitudja, mit hoz még addig az élet!

 

 

Gondolkodásom után, oda mentem anyához átöleltem őt, és megindultam az épület felé. Nem néztem vissza, csak mentem előre! Egyenesen be. Amint beléptem a recepciós nőhöz fordultam, aki útba igazított merre kell mennem.Pontosan érkeztem a megbeszélt időpontban. Még hiányzott Jack és a Csapatfőnök Eric (akié a csapat is volt).  Leültem a nekem fenntartott helyre és vártam, alig két percen belül az említettek is beléptek. Leültek a helyükre, ami egy külön asztal volt előttünk és máris kezdték mondandójukat.

 

Jack.

-Először is köszönöm, hogy itt vagy Andrea. –nézett rám. –Sokat jelent nekünk, hogy elfogadod az ajánlatunkat tudván a bátyád „esetéről”. Szeretnénk közölni egy hírt, egy fontos, megdöbbentő, komoly hírt. –Itt tudtam, hogy tényleg valami igazén lényeges és fontos dologról lehet szó –Mint tudjátok, vagy éppen most tudjátok meg. –nézett itt rám. –Jack ki száll a Nascarból. –Ezt eddig is tudtam!- De sajnos már az idény felénél elhagy minket, ami azt jelenti, hogy a nyár után már Andrea lesz a csapatunk versenyzője! –nézett rám mosolyogva. Nekem elállt a szavam! Én a Nascarban! Máris versenyző?! Na ne.. Hű meg Ha! Egyből kirázott a hideg, egyszerre voltam boldog és ideges.. –Ennek nem más az oka, mint Jack betegsége. –Beteg?! -Tudatta az orvosával, hogy addig akar versenyezni, ameddig lehet, de sajnos tovább nem engedett számára a versenyzés. –Mégis mi baja lehet?! –Ezért úgy döntöttünk, hogy a Szeptemberi első versenyen már Andrea fog versenyezni. Tudván, hogy Andrea még iskolába jár, és a jövő tanévben lesz végzős, szeretnénk neki felajánlani pár dolgot. –mosolygót rám.

-Hallgatlak. –néztem rá olyan kielégült fejjel.-Szeretnénk, ha még ez alatt a fél év alatt befejezd az iskolát végérvényesen! Úgy, hogy a végzős éved is meg legyen. Mindenben segítünk neked, emelet állunk minden ezzel kapcsolatos kiadásodat, természetesen az ezen felüli pluszokat is. Szeretnénk, ha már Augusztusban, teljes mértékben csak a kocsira tud koncentrálni, ha ez lehetséges a te részedről! –nézett rám. Nem is tudtam mit szólni! Boldog voltam! Én a Nascarban! –még mindig hihetetlen! Dehogy előbb befejezni a sulit! Csak a kocsira koncentrálni.-Benne vagyok-, nevettem el magam. –Mármint ez remek, már várom! –mosolyogtam Ericre.-Akkor jó. Reméltem, hogy ez lesz a válaszod. –nevette el magát. –Akkor kérlek, ismerkedj meg Sarahval és Richel. –mutatott az említettekre. Kedvesnek tűntek! –Ők itt az fő kapcsolat tartóid, hozzájuk fordulhatsz bármikor bármivel. Legalábbis Sarahoz. Rich a kocsi fő szerelője, összerakója, feltalálója. –mosolyodott el. –Tudom, hogy fiatal, de remek szakember. És ha körbenézel a legtöbben azok én is, az vagyok-, nevette el magát. -Csak én nem. –szólalt meg most először Jack.-Oh mert te veterán vagy és a legjobb! –mosolyogtam rá.-Kösz angyalom. Beismerem így van. –mosolyodott el. –Én már a bátyáddal is csatáztam. Tudod benne emberemre találtam! –mosolygót tovább. Jól estek a szavai. Jó volt tudni, hogy a bátyám Ashton jó volt! De Én még jobb leszek! És valóra váltom az álmaim! 

ÚJ TÖRTÉNET!

Sziasztok! 
Meg van az új Történet, legalábbis fejben! Mint említettem hamarosan hozom az első fejezetét (hétvégén)! Addig is gondoltam hozok egy kis ÍZELÍTŐT! :) 

"Andy egy fiatal tehetség aki a Nascarban versenyzik. Most pedig megkapja élete Nagy Lehetőségét. Versenyezhet a Forma 1-ben. A Red Bull Csapathoz kerül, a lesérült Mark Webber helyére. Így Ő lesz Sebastian Vettel Új csapattársa. 

Már csak egy a gond! 

Míg Vettel mind végig úgy, hiszi hogy csapattársa Andy egy fiatal fiú nagyot koppan, mikor meglátja az Amerikai: Andrea "Andy" Clarkot maga előtt, mint ÚJ csapattárs!"

Egyenlőre ennyit a Történetről. Jelez vissza! (Oldalt SZAVAZÁS!!!) 

Andy Clark. 

Epilógus.

Helló Mindenki! 
És itt a VÉG. Ennyi volt. Köszönöm, hogy olvastátok! :) 
Puszii*


*Láttátok, az égett Senna kocsit?! Durva... :S
*Az ÚJ történettel jelentkezem HAMAROSAN!!! (Jövő hét hétvége körül)! 




1. évvel később.


És itt tartom a karjaimban az én kis angyalom. A közös lányunkat Sebastiannal. 
Három hónapos, tiszta Sebastian. Kék szem, szőke haj. Olyan, mint az édesapja. Ha Seb itt lenne most akkor biztosan nagyon boldog lenne, és kényeztetné a kicsit. 
Még mindig hiányzik, bár sikerült bele törődnöm a halálába. Nehéz volt, de sikerült. Ez köszönhető Deannek is. Aki végig mellettem volt, egy percre sem hagyott magamra.
Dean..  
Akár hiszitek akár nem hozzá mentem Deanhez és boldogan élünk együtt. Elfogadta azt , hogy születik egy gyermekem Sebastiantól, és szereti a kicsi lányt. Úgy neveli, mintha csak a sajátja lenne. Bár a kicsi tudni fogja ki az édesapja, azt hiszem mindig is Deant fogja majd apjának tekinteni. 
Az én tündérkém a Stefánia nevet kapta. 
New Yorkba költöztünk, mivel Deant ide köti a munkája. Minden járata innen indul, és valahol szerettünk volna új életet kezdeni közösen. 
Persze Stefi sokat látja a nagyszüleit, amikor csak tehetjük meglátogatjuk a Vettel Családot. 
Elfogadták, hogy Dean a férjem, Heikki örült is, hogy újra kezdem az életem, hiszen fiatal vagyok.. 
Anya ott hagyta Magyarországot és ő is ki költözött az Államokba, a Keleti Parton van ő is, de ő Miamit választotta otthonának. Eladta a Pesti házunkat és ezzel apát is, akitől hivatalosan is elvált. Most neki is van valakije akivel boldog. 
Boldogok vagyunk és magunk mögött hagytuk a múltunkat. Hanna és Lily azóta is az Intézetben vannak.. Ákos és Abigél teljesen kikészült amikor megtudták mit tett a lányuk. 
Vagy milliószor bocsánatot kértek helyette is, én megbocsájtottam,de elmondta, hogy nem akarom velük tartani a kapcsolatot. Anya meg sem hallgatta őket. Megtudom érteni öt. 
Neki is nehéz volt. Valamelyest nehezebb, mint nekem. Ő is csalódott, ahogy én is. De én nekem halt meg életem szerelme.. 


2 évvel később:


Családunk legifjabb jövevénye a Deannel közös fiúnk David Sebastian. 
Dean javasolta, hogy legyen a második neve Sebastian. Én bennem fel sem merült ez az ötlet, de amikor meghallottam könnyezve egyeztem bele. 
A nagyszülők is nagyon örülnek neki, hogy ez a kicsi neve. Anya odáig meg vissza van a kicsikért, és sok időt tölt nálunk. 
A kis Stefi egy örök mozgó, csibész kislány. Hasonlít az édesapjára. Dav sokkal nyugodtabb, és türelmesebb. Teljes mértékben Dean. 
Örülök, hogy édesanya vagyok, hogy van mellettem egy férfi aki szeret és tisztel.  Az életem rendbe jött. 
De akármennyire is szeretem Deant az Én szerelmem Örökre is Sebastian marad. 
Ő vele éltem át az Igaz Szerelmet a sok szenvedést, a boldogságot. 

Stefi.



David Sebastian. 




És én mire vágyam most?!  Arra, hogy még egyszer át ölelhessem őt, hogy elmondjam mennyire szerettem. Még ma is vannak rémálmaim. Látom magam előtt, ahogy lezuhan. Ahogy nem tudnak már neki segíteni.. 
Egyedül Daniella és Maggie van itt nekem, csak bennük bízom meg, és csak ők tudjak mit is éltem át akkor, és még ma is. Ha csak egy cikket, egy képet vagy bármit látok róla a szemem könnybe lábad és sírok! 
De olyankor mindig itt van nekem Stefi aki át ölel és a fülembe súgja: "Szeret téged mami, és föntről figyel minket!"


Tudom, hogy igaza van.. Tudom, hogy szeretsz és figyelsz minket Sebastian! Annyira hiányzol..
Ha itt lennél látnád a közös lányunk, hogy mennyire szeret téged és, hogy Én mennyire Szeretlek! 
Seb.. Hiányzol! ♥

20. Fejezet Sebastian.

Sziasztok.

Az utolsó fejezettel jelentkezem! 

Köszönöm az előző fejezethez a komikat, és az összes fejezethez! 

Remélem ehhez is kapok! (Bár nem olyan hosszú, de szerintem a LÉNYEG benne van)! 

Puszilok mindenkit! 

Mercíí.*

Utáltam! Utáltam, hogy úgy kell megismernem Sebastian szüleit, hogy a fiúk temetésén veszek részt, a szerelmemén.. Utáltam, hogy nem Ő mutatott be nekik. Utáltam, hogy ott fekszik előttem egy zárt koporsóban. Utáltam, hogy nem nézhetem meg még egyszer, mert a teste és arca a földet éréskor roncsolódott. Utáltam, hogy a saját apám ölte őt meg! Gyűlöltem magam, az apám, Sebastiant mert itt hagyott és, mert Nem küzdött!

Gyűlöltem hogy Én vagyok a címlapokon és Ő. Hogy mindenki a halálról, és Ronald Deutschról beszél.. Szívesen meghaltam volna abban a pillanatban, amikor mindenki teljes megvetéssel bámul rád, azért mert valami olyan történt veled, vagy épp sajnálattal.. 

Ott haltam volna meg! Hogy vele legyek! De erre nem volt lehetőség.. 

Nekem már csak Ő maradt! 

Egy héttel korában. A Kórházban:

Miután felébredtem az orvos megvizsgált. Azt mondta már sokkal jobban vagyok. Anya is velem volt ami sokat számított. Kiderült, hogy majdnem három napig nem voltam magamnál. Sokkot kaptam a szervezetem így védekezett.. Persze! Kit hogy érint élete szerelme halála?! 

Dean velem volt! Sokat számított ez is.. Jó volt, hogy velem van, hogy támogat, hogy szeret. 

Sebastian szülei is azonnal oda utaztak és megismertek engem. Kedvesek voltak és együtt éreztek velem. Örültek, hogy megismerjük, de tudtuk mind, hogy Nem ilyen körülmények között akartuk egymást megismerni! Sebastian sokat mesélt a szüleinek rólam. Annyira kedvesek és megértőek voltam velem, mint soha senki! 

Abban a percben is velem voltak mikor megtudtam azt a Hírt ami mindenki életét megváltoztatta! 

-Jó napot Ms. Deutsch. Hogy van ma?! -jött be az orvosom. 

-Köszönöm jól. Ők.. -mutattam Seb szüleire, de nem bírtam. Újra elbőgtem magam. 

-Semmi baj kicsim. -jött oda egyből mellém Heikki, Seb édesanyja. Norbert eközben mindent elmondott az orvosnak, aki csak bólintott. Anya és Heikki vigasztalt.

-El kell, hogy mondjak valamit amit még én magam sem tudom, hogy fog fogadni. -nézett rám a doki együtt érzően.

-Mi az?! -néztem rá félénken egyből.

-Ms. Deutsch ön gyermeket vár! -amint kimondta ezt a szívembe hasított a fájdalom. Mindig is akartuk a közös babát, és most Újra el jött! És Ő nincs velem! Meghalt! 

-Jól vagy drágám?! -nézett rám anya.

-Azt hiszem. -simítottam végig a hasamon.

-Egy unoka. -mosolygót rám Heikki.

-És Ő nem lehet itt! Nem lehet velünk! -sírtam el magam. Újra hiszti rohamot kaptam, görcsöltem, rosszul voltam. A doktor valami nyugtatót adott be a baba és az én érdekemben. 

(Jelen):

És most itt vagyok. Itt álok előtted drága Sebastian. Terhesen, kicsit sem boldogan.

Talán egy kicsit. Boldog vagyok azért, mert terhes vagyok a te babáddal. -újra a hasamra tettem a kezem, még nem látszódott de tudtuk, hogy ott van bent, és boldogok voltunk! 

De csak is a kicsi miatt Sebastian. Azért, mert a miénk és Ő általa belőled is vissza kapunk egy kis darabot. Hidd el Seb vigyázni fogok rá. Ő lesz a szemem fénye. A mi babánk. -végig simítottam a koporsó tetején és utat engedtem a könnyeimnek. 

Seb, ha tudnád mennyire szeretlek. Mennyire hiányzol. Mennyire fáj, hogy nem lehetsz velem! 

Bárcsak itt lennél. Gondoskodnál rólam, rólunk. 

Seb ígérj meg nekem valamit! Mindig figyelsz majd minket. Engem,a kicsit. Az új életünket! És nem fogod hagyni,hogy a mi babánknak baja essen! 

Most már valamennyire fellélegezhetünk. Apa börtönbe Sebastian! Élet holtig lant kapott, gyilkossági kíséretért, és gyilkosságért. Lily és Hanna elmegyógyintézetbe kerültek. Lilyt börtönbe akarták zárni, de kiderült, hogy ott bent valami nem oké vele. 

Azt hiszem fellélegezhetünk! 

Jaj Seb hiányzol. De most mindenki itt van. A barátaid. Itt áll mellettem Kimi és Jenson. Itt van Collin és Daniella is. A szüleid, a nővéreid, az öcséd -akinek nagyon fáj, hogy nem vagy itt. -Annyira, de annyira hiányzol mindenkinek. 

Christian is itt van Markkal együtt. Ted és Maggie is eljött, és Dean is. 

Szeretném, ha nem haragudnál rám. Tudom nem telt el sok idő, és épp ezért szeretném előbb neked elmondani. Azt hiszem esélyt fogok adni Deannek és Nekem. Kell valaki aki támogat és velem van. De előbb a szüleiddel tudatom. Ez alatt az idő alatt annyira hozzám nőttek. Az édesanyád olyan, mint egy második anya nekem, az apád pedig apám helyett is apám. 

Seb örökké szeretni foglak!  

"Az önfeledt mosoly,ahogy rád néz.. És nem élheted át újra, mert elvesztetted.. Egy fájó emlék marad, de él benned öröké, mert Ő volt a mindened..."

19. Fejezet Death and Dean.

Sziiazstok! 
Na és akkor a következő fejezet! 
Egy fejezet maradt hátra és persze az Epilógus.. 
Hát ez is eljött! 
Komit tudjátok hova! :) 
És.. A vége.. Hát IGEN. 
Sorry! Sorry! Sorry! 
Jó olvasást, ha lesz.
Puszii! 


Sebastian szemszöge.
Sehol sem találtam Nikolát, kerestem égen földön, de nem volt sehol. Mint akit a föld nyelt el.
Daniella nem látta így mentem Collinhoz aki épp Üzleti Tárgyalást tartott a Konferencia Teremben. De muszáj volt félbe szakítanom őt.
Bekopogtam és intettem Collinnak, hogy jöjjön. Pár perccel később már ott is volt.
-Bocs csak nehéz lerázni őket egy tárgyalás közepette. -magyarázkodott. 
-Semmi baj. -mosolyogtam a fiúra halványan. El sem hiszem milyen jó barátom lett ez alatt az idő alatt, eddig meg totál féltékeny voltam rá! -Nem láttad esetleg Nikolát?! Nem találom sehol.. 
-Hát.. Ha minden igaz reggel még a barátaival volt, legalább is együtt reggeliztek, ha jól láttam. Még fáradt voltam és a Tárgyaló feleket vártam. De csak ő lehetett. -mosolygót rám.
-Kösz Collin. -ráztam vele kezet és már siettem is a Recepcióhoz, hogy megtudjam melyik Tedék szobája.
Mint megtudtam nincsenek a szobájukban, hanem a Bárban beszélgetnek egy bizonyos Dean Lowrey -val aki nem sokkal ezelőtt érkezett a Szállodába. 
Amint oda értem sikerült megtudnom, hogy Dean pilóta, ha nem lenne egyértelmű az öltözete! 
-Sziasztok. -léptem melléjük.
-Oh Sebastian. -köszöntött Maggie. 
-Szia. Bocs, hogy félbe szakítlak titeket, de nem láttátok Nikolát. Nem találom sehol. 
-Nikolát?! -csillant fel a szeme a drága Kapitánynak.
-Igen őt. Ismered?! -néztem rá.
-Igen ismerem. 
-Reggeli óta nem láttam. -szólt Ted. -Azt mondta fel megy hozzád, mert amikor lejött Te még aludtál. 
-Igen. -helyeselt Mag. -Várj csak, de ha jól láttam Ő ment fel a Hegyre felöltözve. -mosolygót rám.
-Köszi sokat segítettek, de tényleg! Örülök, hogy meg ismerhettelek Dean, amúgy Sebastian Vettel. -nyújtottam a kezemet. -De most rohanok! 


Felmentem a szobámba és felöltöztem, megnéztem milyen ruhák lehetnek Nikolán. Hamar rájöttem, hogy a kék kabát és a fekete síoverall, a Red Bullos sapkával.
Siettem a felvonóhoz ahol leírtam Nik kinézetét és csak ugyan azt mondták, hogy fel ment a hegyre. Így hát én is indultam a hegyre, hiába voltam már ott. Nem tudtam merre kellene ŐT keresnem.. Annyira nagy volt ez az egész hely, fogtam magam és elindultam valamerre közben egyfolytában a nevét kiabáltam vagy kérdeztem, hogy nem e látták. 


Percek telhettek el így amikor egy fiatal pár reményt adok, megfelelt a leírásom egy lányra aki a Nagy Szikla felé tartott így elindultam az irányba, szerencsémre elég közel voltam hozzá így még csak sokat sem kellett mennem. 
Ám ami ott fogadott kész rém álom volt! 
Lily és Hanna egy körbe szorították az én egyetlenemet, aki a Szikla Szirthez közeledett. 
-Hagyjátok őt békén! -szóltam oda, mire Ők rám néztek és elmosolyogtak.
-Üdv a köreinkben Sebastian. -mosolyodott el a két lány, letörölhetetlen volt a képükről e vigyor.
-Jól beszél!- szólalt meg egy újabb hang. Oda pillantottam és megláttam Ront, Nikola édesapját. -Nem Nikolának kell bűnhődnie hanem neki. -mutatott rám. -Megkeserítette az életem. El vette tőlem a lányomat, elhagyta Hannát. Egy utolsó féreg aki megérdemli a halált. -már szorosan mellettem állt, de Én nem mozdultam. Ki akartam tartani, erősnek akartam látszódni. 
Pedig abban a pillanatban még Én is féltem, de ezt soha nem vallottam volna be senkinek! 
Nagyon féltem, hogy abban a pillanatban jön el a halálom, de ez nem volt így. A lányok egy bizonyos ponton megálltak és csak néztek. 
Majd mindent a fejemhez vágtak amit csak tudtak. A félelemtől reszkettem, nem tudtam, hogy mi lesz ezután. 
Percek teltek el így, amikor igazából óráknak tűntek. És egyszer csak megjelent Ő. Nem látszott rajta sem félelem, sem semmi más. Bátran állt a két lány elé védve engem. 
Ha valaki nem ismeri azt mondja semmi baja, nem fél. De aki valójában ismertem le tudta olvasni róla a félelmet, ahogyan én is. Láttam a szemében a félelmet, hogy nem tudja mi lesz! - De láttam benne felcsillanni a szerelmet is amit érzett irántam mikor megláttam. 
Majd egy újabb hang zökkentett vissza a való életbe az Ő hangja, apámé. 
-Jól beszél. -szólalt meg. -Nem Nikolának kell bűnhődnie hanem neki. Megkeserítette az életem, elvette tőlem a lányomat! Elhagyta Hannát. Egy utolsó féreg aki megérdemli a halált! -újra és újra halottam a szavakat. Mint aki a végítéletet regéli el, az Én Sebastianom végítéletét. Próbáltam küzdeni, kiabálni de semmi nem jött fel a torkomon. Némán zokogtam. 
Ő még elsuttogott egy szerelteket, majd feladta. Akkor és ott megtört bennem valami! 
Oda akartam hozzá futni, de lefogtak. Nem engedték, hiába kapáloztam a két lány erős volt. A távolból hangokat halottam, ismerős hangokat. E hangok zökkentettek újra vissza a valóságba láttam ahogy Seb hátrál apám pedig csak megy majd lök rajta egyet. Itt én is felsikítottam, elöszőr mióta  ott volt Ő is, jött fel hang a torkomból. 


Ezek után minden felgyorsult. Kezek kaptak ki a lányoktól. Ismerős kezek voltak, majd engem kezdtek szorítani és nyugtatni. Egy hang csitítgatni kezdett.
Szorosan hozzá bújtam és csak zokogtam, a szirt felé néztem és csak annyit láttam ahogyan Collin kiabál, nem tudtam kivel vagy mint. 
Daniella és Maggie is ott voltak, Maggie a két lányt próbálta lefogni, míg Ted az apámat. Daniella a telefonált és valamit nagyon kiabált, de Én magam sem tudom mit.
Az agyam mintha meg állt volna a működésben! 


A következő kép már egy fehér szoba, fertőtlenítő szaggal. Egyből tudtam, hogy Kórházban vagyok. Csak azt nem, hogy hogyan kerültem oda, és mit keresek ÉN ott?! 
A következő percben Maggie állt mellettem mögötte Teddel akinek keze a nő vállán pihent.
-Mi történt?! -kérdeztem elhaló hangon. Alig tudtam beszélni, marta valami a torkom, a szemeim össze voltak ragadva a sok sírástól.. 
-Semmi baj kincsem. -lépett másik oldalamra Daniella. De nem tudott sokáig beszélni, sírni kezdett. Nem értettem semmit. 
Ekkor váratlanul egy olyan ember lépett mellém aki furcsa érzelmeket hozott ki belőlem! 
-Szia Nikola. -mosolygót rám. -Minden rendbe fog jönni hidd el. -mosolygót rám azzal a mosollyal amivel régen le tudott venni a lábamról. 
-Hol van!? -tudhatta, hogy RÁ célzok, mert az arca egyből meggyötört lett.. Ekkor éreztem, tudtam, hogy az az üresség amit éreztem nem hiába való volt.. 
-Meghalt.. -mondtam elhalló hangon. Csak bólintott, a keze ami eddig is az én kezem fogta megszorítottam. Szükségem volt valakire aki tartja magát, aki mellettem áll. 
Most, hogy elveszítettem életem szerelmét! 


The Daily Mirror.
"Sebastian Vettel a híres Forma 1-es Világbajnok életét vesztette a Salt Lake City béli Utahban található hegyen, ahonnan leesett. Testén a mentősök megtalálták, de nem éppen, épp állapotban. Barátnője (Nikola Deutsch) a helyszínen eszméletét vesztette. A lányról nem tudunk friss információt. A rendőrség és a hozzátartozók NEM nyilatkoznak, ám egy dolgot már most megerősíthetünk. Nem baleset történt! 
Miért akarta volna a Világbajnok épp most, itt befejezni. Előtte állt még az élet,alig volt 24. 
Fájó szívvel veszünk búcsút a Forma 1 történetének egyik legsikeresebb pilótájától. Nyugodjon békében Sebastian Vettel, a legjobbakat kívánjuk hozzátartozóinak" 


Német RTL.
"Szörnyű hír! Adásunkat megszakítjuk, most kaptuk a hírt miszerint a Németek egyik legsikeresebb, legkiválóbb, legtehetségesebb sportolója Sebastian Vettel (kétszeres Forma 1,világbajnok) életét vesztette! Biztosak MÉG nem tudunk! Egy perces Néma Csendben emlékezünk a pilótára, és a legjobbakat kívánjuk családjának!" 


M1.
"Ronald Deutschot letartoztatták miszerint, Ő ölte meg Sebastian Vettelt. Egyelőre nem erősítette meg senki a hírt, biztosat a férfiról nem tudunk. Lányát Utahban egy magán Klinikán kezelik ideg összeroppanással, amiért elájult és több napon át nem tért magához .Az orvosok szerint így védekezik az immunrendszerre. Lily Smith (szül:Kovács Lily) és Hanna Prater (Vettel volt barátnője) jelenleg előzetes letartóztatásban van, miszerint az "összeesküvésben" ők is részt vettek. Ezenkívül biztosat eddig nem tudunk. De amint megtudunk valamit jelentkezünk." 


The Times.
"Egy világ gyászolja a híres pilótát aki életét vesztette. Bernie Ecclestone, Christian Horner, előző csapattársak, barátok fejezték ki együttérzésüket és gyászukat. Szó szerint egy Világ gyászolja a Németek gyöngyét." 


Michael Schumacher: "Olyan mintha még mindig velünk lenne. Furcsa lesz nélküle versenyezni. Imádtam a kölyköt. Örökké a szívünkbe zártuk, és azt hiszem örökké is fogunk rá emlékezni. Nyugodj békében Sebastian."


Kimi Raikkönen:"Még most is nehéz elhinni ami történt. A legjobb barátom volt. Nehéz feldolgozni a halálát, még nem kellett volna elmennie. El sem tudom képzelni mit érezhet a családja, akiknek a legjobbakat kívánom. Szerettük őt. Így búcsúzunk tőled Seb: "Szerettünk Kölyök, örökké élsz bennünk." 


A Red Bull nyilatkozatában olvashattunk olyanról is, hogy a csapatban több helyen is meg fog jeleni Sebastian arca, illetve a fekete szín. De nem csak a csapat, barátok, hozzátartózok gyászolják a fiatal pilótát. Rajongók ezrei állnak megtörten a hír után. Mindenki csak találgat: Miért őt?! Miért ilyen fiatalon?! -De kérdésükre választ nem kapnak...


Sebastian Vettel Élt 24 évet.

18. Fejezet Tod in Salt Lake City? / Death in Salt Lake City?

Sziasztok! 
Új fejezet! 
A vége hát.. Eléggé függő! :) 
Komit. :D 
Puszii. 
Nekünk jutottak a Világ legjobb barátai. Collin kivett szabadságot, hogy Négy Teljes Napot együtt tudjunk tölteni Salt Lake Cityben. Mi hárman síelni fogunk. Daniellának pedig szigorúan tilos! -Collin megtiltotta neki, és a babának! Pedig szegény lány annyira szeretett volna. 
Szóval most a Martinez magán gépen ülünk útban Utahba. 

És hogy miért pont Utah?! 
Mert ez a hely a hegyekben van és fantasztikus Sí Paradicsom.
Mert Collinék cége Tulajdonában van az egyik Hotel! -Ragaszkodott hozzá, hogy ide jöjjünk.
Én ennek örültem is, mert nagy álmom volt eljutni ide, és itt síelni.. Síelni mi?! -Szegény srácok azt hiszik, hogy majd velük fogok síelgetni. Pedig NEM.Én Snowboardozni fogok. Ennyi nekem is kijár, ahogy Sebnek is a Száguldás a Forma 1-ben. 


Két órával később már a csodás hotelszóbankán pakolásztam mikor kopogtat. Seb nyitott ajtót a nyakig meleg cuccba öltözött Daniellának és a kevésbé felöltözött Colnak. 
Fél órával később találkoztunk velük újra a halban. Már mi is fel voltuk  öltözve a "síeléshez". 
A kölcsönzőnél mindenki választott magának megfelelő lécet. Kivéve Danielát és engem. 
Én ugyanis a snowboardok között válogattam. Amint megtaláltam a tökéletest el vettem. 
A pályán Seb és Col nagyokat nézett rám.. Nem értem miért!? Azért, mert snowboardozok?! Tényleg..?! 
-Nem úgy volt, hogy síelünk?! -nézett rám Seb. 
-Lehet hogy ti igen, de én nem. Semmi kedvem léceken csúszni, úgy hogy én most megyek. -pattantam rá a deszkára, rácsatoltam magam és már mentem is. Még vissza néztem a srácokra akik csak néztek. Daniela pedig jót mosolygót az egészen! 


A pályák közt siklottam és élveztem a száguldást, a havat a fehérséget.. És ezt az egészet! 
Végre elmenekülhettem a gondok elől. Nem kellett megjátszanom magam. Az lehettem aki. 
Nem kellett arra figyelnem, hogy mikor törik össze körülöttem még valaki. 
Nem volt se Lily, se Ron (apa) , se Hanna. Csak ÉN és a Száguldás. 


Három órával később keveredtem vissza a szállodába. Sebastian a szobában feküdt az ágyon és valamibe bele volt merülve, ám amikor benyitottam egyből felült.
-Tudod hogy aggódtunk érted! Azt sem tudtuk hová tűntél, már rég megakartunk keresni! Daniella állított le minket! -kezdte a prédikálást, de én hamar leintettem. 
-Kösz erre nincs szükségem. Te ki éled magad a Forma 1-ben én meg itt éltem! Úgy hogy legyen elég ennyi. Oké?! -néztem rá. Ő csak megforgatta a szemeit és vissza feküdt.
Levetkőztem és bementem a fürdőbe, ahol csináltam magamnak egy nyugtató fürdőt és egy órán át áztattam magam. Majd kerestem magamnak egy ruhát és felöltöztem, sminkeltem, hajat csináltam és mikor mindennel kész voltam kimentem. 
Sebastian is fel volt már öltözve, mert úgy szólt az esti program, hogy részt veszünk egy fogadáson a barátainkkal. 


A fogadás a szálloda nagy termében volt. Mindenki igazán csinos volt, Daniellával az élen, aki egy nagyon csinos ruhát viselt, enyhén kihangsúlyozva a pocakját. (amit sehogy sem tudott volna már rejtegetni) én sikeresen össze futottam pár ismerősömmel.. 

Teddel és  Maggievel együtt jártam iskolába még Németországban. Ted apa egyik barátjának a fia volt, nagy elképzelésük volt, hogy mi ketten majd egyszer együtt leszünk.. Legalábbis nagyon ezen voltak, de amikor Ted az egyik Partira Maggievel érkezett mindenki elképedt (legalábbis a szüleim). Mint megtudtam azóta is boldogok, és van két gyermekük, Miamiban élnek és boldogok együtt. 
-Sebastian. -mentem oda partneremhez. -Szeretnék bemutatni neked valakiket. -mosolyogtam rá, majd beszélgető partneréhez fordultam. -Elnézést de el kell rabolnom az urat. -mosolyogtam a velem szemben álló férfira és már ott is hagytam. 
-Ted. -léptem a  férfi mögé. -Ő itt a barátom Sebastian Vettel. -mosolyogtam. -Seb ő az egyik barátom Ted Vanderway.
-Helló örvendek, nem is tudtam, hogy Nikolának egy Csoda Gyerek a barátja. 
-Ted! Hagyd abba, Ő nem csoda gyerek csak sikeres, és Ő a Németek egyik büszkesége. -szólt rá felesége. -Maggie vagyok Maggie Ryan-Vanderway.- nyújtotta a kezét Sebastian felé. -Ennek az idiótának a felesége. -én itt nevettem el magam. Mindig is tudtam, hogy viccesre veszik egymást, de hogy ennyire! 


A Fogadás kellő kép kifárasztott mindenkit. Fáradtan zuhantunk be az ágyba és aludtam el Szerelmem karjai között. 
-Szeretlek. -suttogtam még el. Válaszkánt kaptam egy "Én Is -t". De ezt már csak fél álomban hallottam. 
A reggel hamar megérkezett és én nem igen örültem neki. 
Fel keltem a hajam felkötöttem felöltöztem és lementem reggelizni, úgy voltam vele, ha már Én nem tudok aludni akkor nem keltek fel senki mást. 
Lementem és össze futottam Teddel és Maggievel így velük reggeliztem, felidéztük a rég múlt történeteit és jókat nevettük egy egy gyermek csínyünkön, egy egy rosszul alakult Szülinapon. Végül a Suli Bálon, ahol "én" voltam Ted kísérője, legalább a szüleink így tudták a Limoban cseréltünk párt.
Az Én kísérőm Ted legjobb barátja volt, az akkori barátom, Dean. 
Furcsa ha rágondolok elkapnak a régi érzések. Olyan mintha még indig velem lenne.. 
Azt hiszem ez azért van, mert velem lettem nővé, vele voltam először. Sokszor jut az eszembe, ennél már csak az a rosszabb, hogy néha-néha akkor is amikor Sebbel vagyok. 
Most, hogy újra itt van Maggie és Ted eszembe jutott mi lett volna, ha.. 
Ha nem megyünk vissza Magyarországra. Akkor vajon mi is együtt lennénk még mindig?! 
Lennének közös gyerekeink?! Egy szép házunk, nagy kert, kutya, cica minden?! 
Ezt valahogy Sebastiannal nem tudom elképzelni.. Ő sokat utazik és az év 365 napjából kb. 60-at van otthon, vagy éppen lenne otthon. Szeretem, de akármennyire is szeretem furcsa lenne.. 
Nem lehetnék mindig vele, nem utazhatnék mindig, Ő pedig nem lenne mindig mellettem! 


Miután megreggeliztünk fel mentem a szobánkba, de csak egy cetli várt. 
"Gyere a Nagy Sziklához 10:00-re!"
Furcsa volt. Seb nem szokott ilyen egyszerű szöveget írni. Ránéztem az órámra ami kilencet mutatott, elkezdtem készülődni, mert a Nagy - Szikla a Hegy túlsó végén volt. 
Mire összekészültem negyed tíz volt. 
A felvonóval mentem fel a hegyre, onnan pedig gyalog folytattam utamat a havas tájon.. 
Minden nyugodt, csendes és békés volt. Olyan megnyugtató! 
Pontban tízre érkeztem meg a Sziklához.  Először semmi nem tűnt fel, de rá jöttem, hogy túl nagy a csend és, hogy valami nem stimmel! 
A következő pillanatban már Hanna és Lily állt körém.
-Hiányoztunk?! -nevetett fel Lily.
-Mit akarsz?! 
-A halálod. -felelte Hanna. 
-Tudod nekünk nem jó, hogy életben vagy. -nevetett fel Lily.
-Pontosan. -helyeselt a szőke. 
-Nekem kell az apád és te el akarod tőlünk venni a vagyont. Nem szép dolog kicsi Mary-Ann. -nevetett Lily.
-Nekem pedig Basi kell, hiányzik és te vetted el tőlem! -szólt Hanna, és közeledni kezdtek felém. 
-Mit akartok?! -kérdeztem hajszál vékony hangon. Kezdtem félni, ha ezek örültek abból semmi jó nem származhat a javamra! 
-A halálod! Itt és most! -nevettek fel együtt. Remegni kezdtek a végtagjaim, kezem-lábam.


Féltem, nagyon féltem. Mi lesz akkor, ha ezek begolyóztak én pedig meg fogok rendszerint itt és most halni! 
Hátrálni kezdtem,de alig pár méter múlva ott volt a több száz méter mély szakadék.. 
Miért így kell nekem meghalni..?! -tettem fel a kérdést. 
Vajon ez lesz életem utolsó mondata..?! 

17. Fejezet Elárulva,kitaszítva,félre vezetve,eldobva..

Sziasztok! 
Új fejezettel jelentkezem! :) 
És most szólok, már csak HÁROM FEJEZET, ILLETVE EPILÓGUS VAN HÁTRA!
Örülnék pár komentnak. 
Előre is köszi, jó olvasást! ;)
Puszii. * 

-Mit akartál mondani?! -üvöltöttem torok szakadtából.
-Semmit. -játszotta az ártatlant nekem meg egyszer csak betelik a pohár, na ez a pohár most telt be. Magamnak is meglepetést okozva, téptem ki a kezemet az övéből, majd meglendítettem azt és egy hatalmas pofont kevertem le saját apámnak. Nem kicsit lepődtek meg a körülöttem állók, meg én is. Nem érdekelt akkor és ott, hogy Ő az apám. Legszívesebben titkoltam volna, hogy Ő Ronald Deutsch az apám.. Aki megannyi fájdalmat okozott nekem.. 
-Szóval mit akartál mondani?! -kérdeztem tőle már nyugodt hangnemben.
-Hogy mekkora egy ribanc vagy.. -szűrte a véres fogai között, az arca szépen fel repedt.
-Ezenkívül?! -pillantottam rá, egy csöpp megbánást sem tükrözve.
-Ha annyira hallani akarod! -nevetett fel. -Én miattam halt meg a gyerek, na persze Lily is benne volt. Ugyan már ki akarná hogy a veje Sebastian Vettel legyen?! -nézett az említettre,  mint aki mindjárt neki ugrik. Közéjük álltam ezzel is védve Sebet. 
-Hogy mekkora egy féreg vagy! -léptem elé. -És még te vagy az apám.. Legszívesebben letagadnám azt is, hogy létezel és Lilyt is! Most pedig takarodj! -kiabáltam az utolsó mondatott, el  ismételve még párszor. Felhúztam a földről is kilökdöstem az ajtón. -Menny arra amerre akarsz! -szóltam neki amikor már a kapunál voltunk. Kinyitottam azt is kilöktem rajta, mire Ő elesett. 
-Még jó, hogy minden az Én nevemen van! -nevettem fel. 
Nem kaphat meg így semmit. Sem a házat, sem a kocsikat, sem semmit, még a cégét sem. 


Fél évvel később:



Az volt az utolsó pillanat mikor az úgy nevezett apámat láttam. Hogy most hol van nem tudom! Lilyt sem láttam. Remélem boldogok együtt az a két féreg.. Akik tönkre tették az életemet! 
Ez alatt a fél év alatt sok minden történt. 
Például kezdjük a legelején. Anya lett a cég főnöke és székhelyét át tetette Milánóba. Én és Seb azóta is együtt vagyunk és még nagyobb a szerelmünk, mint volt! 
Ő már javában versenyzik és amikor csak tehettem el kísérem a futamokra! 
És én?! Mit csinálok.. Anyával élek Milánóban. Amikor tehetem ott vagyok Sebbel Svájcban, vagy a szüleinél Heppenheimben.. Igen Végre megismertek! 
És úgy kezelnek, mint a saját lányukat.. Boldog vagyok! 
Nagyon is.. De kitudja meddig..
Apropó anya és az a féreg, akinek nem említem a nevét (apám) elváltak. Hála a jó égnek! 
Anya akkor látta őt utoljára ennek négy teljes hónapja. Az életünk eddig remek.. 
De, mint említettem eddig! 


Épp hazafelé tartok, mármint Sebhez, megállók a ház előtt a kocsival mikor észre veszek egy másik kocsit. Belépek az ajtón és a nappaliban a vitázó Hannát és Sebet találom.
-Megzavartam valamit?! -néztem rájuk. Az említettek felkapták a fejüket. Hanna arcán ördögi vigyor ült, míg Sebén aggodalom. 
-Jaj de jó, hogy itt vagy kicsim! -lépett hozzám és szorosan megölelt. -Aggódtam. -motyogta szinte csak maga elé alig halhatóan. 
-Miért is?! -néztem rá. 
-Légy óvatos. -mosolyodott el Hanna. -Veszélyesek a Svájci utak, nem tudni mikor akarnak rá d támadni. -nevetett fel majd távozott.
-Ez meg mi volt?! -néztem Sebre aki a kanapéhoz húzott és leültetett. 
-Hanna megfenyegetett, de nem egyszerűen.. Azt mondta, hogy nem nyugszanak addig amíg holtan nem látnak minket. -szorította meg a kezem. 
-Lily és Ron is benne van.. -hajtottam le a fejem. 
Seb ki simított egy tincset az arcomból és lágyan megpuszilta az ajkaimat.. (Igen azóta a hajam is megnőtt) 
-Nem lesz semmi baj, ígérem. 
-Remélem Sebastian. Remélem. -öleltem át szorosan. 


-Utazunk el. -vettem fel pár órányi gondolkodás után.
-Mégis hová?! -nézett rám kérdően Seb.
-New Yorkba. Látogassuk meg Danielát és Collint, neked úgyis itt a nyári szünet. -mosolyogtam rá.
-Menjünk. -egyezett bele. -De miért pont oda?! -kérdezett azért rá.
-Csak Ők maradtak nekem a régi életemből, amikor még minden normális volt. Collinban teljesen bízok, Daniela pedig nem olyan, mint Lily és jó ideje nem beszéltek. 
-Oké, de egy kikötés, magángéppel megyünk. 
-Oké. -mosolyogtam rá. 
Felmentem és pakolni kezdtem közben telefonáltam anyának, érdeklődtem a hogy léte felől, elmondtam neki, hogy megyünk New Yorkba, persze  azt nem, hogy Hanna itt volt és mit mondott. Anya tuti kiakadna és kész lenne, de totál! 
Danielláékkal is beszéltem, hogy meglátogatjuk őket és akkor mindent részeltessen el is tudok mondani, hiszen nem mindent tudtam akkor igazán. Nem telefon téma volt.. 
Ujjongót a telefonban, hogy viszont láthat, mert már hiányzunk neki. Viszont külön meg kért, hogy ne az Upper East Sidera, hanem Hamptonba menjünk, mert most ott laknak. Normális kertes házas környezettet akartak a babának.. 


Másnap reggel már a repülőn ültünk és épp azon gondolkoztam, hogy rövid időn belül hogy megváltozott az életem! 
Egy éve ilyenkor még terhes voltam, és nem volt itt velem Sebastian. 
Akkor még azt hittem minden rendben van otthon, és azt, hogy Lily a legjobb barátnőm és, hogy ez kölcsönös.. 
De most! Minden megváltozott.. Szinte bujdosnunk kell.. 


Pár órával később Sebastian keltett fel mi szerint leszállunk, méghozzá Danielláék magán leszálló pályáján.. 
Én csak néztem. Tudtam, hogy Collin gazdag dehogy ennyire.. (Beszélik itt az aki úgy szintén milliárdos csemete..) 
Miután befejeztük a leszállást egy hét hónapos terhes Daniella igyekezett felénk. Nagyon jól állt neki az anyaság, kivirult volt és édes, mint mindig. 
-Jó téged újra látni. -siettem oda hozzá és átöleltem. -Jól áll a pocak. -néztem a hasára.
-Köszönöm. -mosolygót rám. 
Egy lakáj kezében voltak a bőröndök és Seb sietett hozzánk.
-Sebastian. -mosolygót rá Daniella, és átölelte. -Örülök, hogy láthatlak. 
-Hát még én. -mosolygót Seb. 
Majd Daniella vezetésével, Sebbel kézen fogva tértünk be a hatalmas házba. 
A nappaliban ültünk le és meséltünk el mindent Daniellának, aki a hasát simogatva hallgatta végig történetünket. Látszott rajta mennyire meglepték a történtek, bár a Lilys részeknél nem igen csodálkozott.
-Úgy sajnálom. -mondta mikor befejeztem. -Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hittem volna, hogy erre képes Lily. Hiszen valahol sejtettem, hogy nem az az ártatlan lányt.. De hogy ilyet tegyen szörnyű.
-Az. -helyeseltem és ásítottam egyet. 
-Jaj megmutatom a szobátok, remélem tetszik. -állt fel nehezen a kis mama és elindult az emelet felé. 
Egy hosszú folyosón lépdeltünk, mire a nem is tudom hányadik ajtóbál megálltunk, Daniella kinyitotta és mi beléptünk. 
-Remélem tetszik. -mosolygót tovább. -Collin este jön addig pihenjetek. Ha bármi kell szóljatok. De Arthur és Mary is szolgálatra kész. -célzott a szobalányra és a lakájra. 
-Köszönjük. -öleltem meg. 
Őt pedig el nyelte a hosszú folyosó, minket pedig az ágy ruhástól, mindenestül. 

16. Fejezet Titkok, Veszekedés..

Sziasztok!!
Igen tudom, tisztában vagyok vele, hogy csúsztam. 
De nem nagyon volt időm írni. Amikor gép közelben voltam írtam, és ezt is elkezdtem, de sajna csak most sikerült befejezni! :/ 
De itt van! :) 
Ha tetszik írjatok komit! Próbálok sietni a következőkkel! 
Mert már NINCS sok hátra!
Puszii mindenkinek! ;) 

Sebastian ölelő karjaiból másztam ki az éjszaka közepén. Lesiettem a konyhába és kivettem a tejet, öntöttem egy pohárba és azzal mentem a nappaliba. Leültem a kanapéra és néztem a Kandalló pattogó tüzét, melyben teljesen elvesztem. Nem tudtam mióta ülök ott és nézek magam elé. Csak azt, hogy elégé elfáradtak a szemeim. A poharat be vittem a konyhába én pedig vissza indultam a szobámba Sebhez. 
Ő úgy aludt, ahogy eddig, még alvás közben is mosolyog, mint egy kisgyerek. Olyan aranyos.. 


Amikor újra ébredtem Sebastian már nem volt mellettem, de a fürdőből hangokat lehetett hallani. Órámra néztem ami fél kilencet mutatott. Kikeltem az ágyból és megindultam a folyóson. A szüleim szobájából, mintha sírást halottam volna. Benyitottam. Anya a földön ült sírva.. 
-Anya. Mi a baj?! -szaladtam hozzá, és át öleltem. 
-Kicsim. -szorított magához. -Semmiség.. Csak.. -Nem bírt beszélni újra sírni kezdett, hátát kezdtem simogatni, ezzel próbáltam nyugtatni őt.
-Anya mond el kérlek bármi is a baj. -mondtam amikor már kissé nyugodtabb volt. Türelmesen vártam, hogy megszólaljon, de nem tette. Csak egy bőrönd felé mutatott. Oda léptem és apa pár ruhája közt egy rózsaszín fehérnemű szett bújt meg. Ami nekem nagyon is ismerős volt.
-Ez nem a tiéd. -sóhajtottam.
-Nem.. -nyökögte anya. 
-Istenem anya. -léptem hozzá. 
-Meg.. me.. megcsalt. -sírta el újra magát.. 
Ha nem anyáé, ám nekem mégis ismerős kié?! Nem tudtam hova tenni. De kifogom deríteni. 
Anya vissza zavart a szobámba, hogy ő is össze tudja magát kapni. Én meg vissza mentem Sebhez, aki már felöltözve várt rám. 
-Hol voltál?! -ölelte át a derekam.
-Anyánál. -nyomtam el egy halvány mosolyt. 
-Ja, azt hittem itt hagytál.. -húzott még közelebb magához. Amikor ránéztem az ajkaink elégé közel voltak egymáshoz. 
Neki sem kellett több egyből lecsapott az enyémekre. Akármennyire is rontotta el a kedvem az amit megtudtam, Sebastiant szerettem nagyon is, és ha az Ő közelébe vagyok minden gondom el száll...


-Le kéne menni... -sóhajtottam Seb karjai között. 
-Még ne!- húzott vissza magához, és újra megcsókolt, simogatni kezdett, de most nem hagytam magam. 
-Seb! -szóltam rá. Nagy nehezen elengedett, én meg a ruháimat kezdtem összeszedni amik szanaszét hevertek. Közben Sebastian is össze szedte a sajátját és öltözni kezdett. 
Bementem a gardróbomba és valami fel vehető téli szerelést után kezdtem kutakodni. 
Közben fel vettem egy fehérneműt és leültem a kanapéra. Ekkor jutott eszembe, az amiről nem tudtam akkor még, hogy ekkora nagy fájdalmat fog okozni. 
Rájöttem, hogy először  azért nem jutott az eszembe, honnan is ismerős mert hónapokkal ezelőtt történt a dolog.  Lily nagy mosollyal közölte velem ugyan ezen a helye, hogy egy tervező tervezett neki egy csodás pink kreációt, amit az egyik fotózáson fog viselni. 
Egyedi tervezésű, ráadásul méretre, emellett egyetlen egy darab készült belőle, ha ez nem lenne elég. Az a pink darab ugyan az volt, amely apám bőröndjében is volt! 
Soha nem gondoltam volna, hogy aki el fog árulni az pont az ember volt akit a legjobb barátnőmnek hittem hosszú időn át! 
Magamra vettem egy csőszárú farmert,trikót és kék kardigánt, hozzá barna bakanccsal. 
Idegesen rohantam le a lépcsőn és nem törődve a kanapén ülő anyámmal és Sebbel, rontottam be apám dolgozó szobájába. Az ajtó csak úgy csapódott de nem törődtem vele, rá rontottam épp beszélgetett valakivel. 
Nem tudtam ki az, mert háttal ült nekem. 
-Hogy tehetted ezt?! -kiabáltam vele az anyanyelvén  németül. -Hogy voltál képes pont Lilyvel megcsalni anyát ha?! Hogy tehetted ezt vele és velem!? Hogy voltál erre képes?! Milyen ember vagy te!? -vágtam a képébe. Rezzenéstelen arccal hallgatta, ahogy a földbe tipróm szavaimmal. 
Majd abba hagytam a beszédet, mert a könnyeimmel küszködtem. 
-Hogy jöttél rá?! -kérdezte egyszer csak könnyed hangsúllyal. Még csak titkolni sem próbálja?! -tettem fel magamnak a kérdést. 
-Anya találta meg a alsóneműjét. Egyedi tervezésű ő mutatta még nekem így. -vágtam rá. 
-Sajnálom. -állt fel. 
-Mit sajnálsz?! Hogy ekkora egy szemét vagy! Hát sajnálhatod is! -mondtam neki, majd kimentem, Ő pedig jött utánam. 
-Nikola várj! Ne csináld ezt! Nem mondhatod el neki! -kapta ez a karomat, és szorítani kezdett. 
-Mégis hogy ne mondjam el azt a saját anyámnak, hogy elárulták! Ahogy Engem is. Te és Lily! Utállak! -kiabált a képébe, nem értettem miért tette ezt de nem is akartam fel fogni! Csak menni akartam, de amikor azt mondtam neki, hogy utálom még jobban szorítani kezdte a karomat, már a sírás kerülgetett annyira fájt.. 
-Engedj el. -mondtam neki, már halkban. Nem tudtam kiabálni a fájdalomtól. 
-Mert, ha nem mi lesz Nikola..?! -nézett mélyen a szemembe, most vettem észre, hogy mi is rejlik valójában a szemeiben. Keserüsség, gyűlölet, önzés... 
Hogy lehet, hogy ezeket eddig nem vettem észre.. 
-Egy undorító mocskos szemétláda vagy! -kiabáltam rá, erre a nagy zajra már anya és Sebastian is oda jöttek.
-Mi folyik itt?! -kérdezte anya, magyarul.. Nem válaszoltunk. Amikor újra kérdezte már Németül apa csak annyit mondott, hogy Semmi Köze Hozzá! 
-Engedj el! -szóltam rá újra.
-Nikola kevés vagy te ehhez.. És semmit nem tudsz! Ha tudnád, hogy én okoztam a bal... -kezdte de egyből abba hagyta..
-Mit mit okoztál te?! Mit tettél?! -sírtam el magam. Nem bírtam felfogni, hogy Azt akarta mondani..