Rich and Famous 3.

Sziasztok! :)

Meg is jöttem a Rich and Famous folytatásával! :D 

Remélem tetszeni fog a fejezet, és kapok hozzá komikat! ;D Mert most aztán tényleg érdekelne a véleményetek! :)

Jó olvasást kívánok hozzá! 

xx. Mercii.

-Biztos, hogy ezt akarod? –pillant rám Emily mikor, megállunk egy hatalmas villa előtt.

-Biztos! Értsd már meg, nekem tudnom kell! –magyarázom neki.

-Oké, nyugi, mély levegő ki be! –nyugtat, mindig ezt teszi én megértem!

-Akkor jó. –mosolyodok el egy kicsit.- Te. –nézzek rá, mikor kiszálltunk, a ház előtt ott áll nővérem kocsija, ami mögött egy fehér telepjáró is áll.

-Hmm? –pillant rám.

-Olyan ismerős nekem az a fehér kocsi. –bökök az irányába.

-Nina!- nézz rám. –Ezer meg ezer ilyen kocsit látni, nap, mint nap. –kezdi magyarázni, de leintem, tudom, hogy mi a vége az ilyen magyarázatoknak.

-Tudom, mit akarsz mondani, de ez tényleg annyira ismerős! –erősködöm.

-Oké, értettem. Te már ezt láttad valahol! –nézz rám.

-Igen láttam, és pont ezt! –fürkészem továbbra is a kocsit.

-Oké, biztos. –tudom, ezt csak azért mondja, hogy szálljak le a témáról.

-Akkor menjünk. –indulok meg a kapu felé.

-Biztos? –kérdez rá újra.

-Ha az utóbbi két percben nem gondoltam meg magamat akkor szerinted? –forgatom szemeimet, és rá tenyerelek a csengőre.

Pár másodperc múlva egy szőke hajú férfi csörtet ki az ajtón bosszúsan.

-Mit akar? –nézz rám. –Remélem nem egy örült rajongó! –fűzi hozzá.

-Mi van? –kérdezem meg, de elengedi a füle mellett. –Hol a nővérem? –kérdezem meg.

-Kid? –pillant rám.

-Hol van Rita? –kérdezem meg újra.

-Te vagy Nina? –mér végig.

-Igen. De Te ki vagy?- teszem fel újabb kérdésemet.

-Szerintem Ti elég jól el vagytok, de nem mehetnénk be? Lassan hülyének néznek minket.. –jön közelebb Emily.

-De, de gyertek csak be. –nyitja ki a kaput a férfi. –Menjetek csak. –mutat az ajtó irányába.

-Rita! Rita! –kezdem kiabálni, amint belépek.

-Nina? –jön a hang, az Ő hangja. Megindulok arra, és egy hatalmas nappaliban találom magamat.

-Nina mit keresel itt? –nézz rám.

-Te mit keresel itt? –szegezem neki kérdésemet. –Ki ez a férfi? –vonom kérdőre. –Ő lenne a híres neves Nagy Szerelmed? –kérdezem meg nyíltan.

-Itt meg mi folyik? –lép be egy újabb férfi, Őt viszont már ismerem, a szomszéd sportoló.

-És Ő mit keres itt?! Tudtommal nem is itt lakik! Vagy azt ne mond, hogy ez a kis szerelmi fészketek és Ő a pasid! –kiabálom továbbra is.

-Kérlek, nyugodj meg! –csitít Rita.

-Nem nyugszom meg! –kiabálom továbbra is ki kelve magamból! –Nekem soha nem mondasz el semmit. Mindig én vagyok az, aki utoljára tud meg mindent! Hát elegem volt! Magyarázatot várok most! –azzal mellem alatt összefonom kezeimet, és erősen fixírozóm Ritát.

-Nyugodj meg, és ülj le. –kezdi lassan, és lágyan. –Sebastian kérlek, hozz neki egy teát. –kéri az ajtóban álló férfit.

-Máris. –jön a válasz egy kedves mosoly kíséretében.

-Elmagyarázom jó? –nézz rám, mikor már a kanapén ülök.

-Jó. –fújom ki a levegőt.

-Tessék. –érkezik meg a Sebastiannak nevezett sportoló, és kezembe adja a teát.

-Ő Sebastian. –mutat rá Rita. –a szomszédunk, aki nem lakik itt, és nem Ő a párom. –cáfolja meg. –Ő Kimi barátja. –mutat a mögöttünk álló szőkére. –Akinek épp most rendeztél a házában családi perpatvart. Gratulálok. –nézz rám mérgesen.

-Sajnálom. –pillantok rá, és szürcsölni kezdem teámat.

-Ne tőlem. Tőle! –mutat a férfi irányába, aki beljebb lép, egyenesen nővérem mellé.

-Sajnálom, hogy örült módjára berontottam és ordibáltam. Minden joggal lehetsz rám dühös, és gondolhatod azt, hogy az elmegyógyintézetben van a helyem. –iszom meg az utolsó korty teát is.

-Semmi baj. –nyugtat meg. –Tetszett, hogy ilyen vagy. –jön felém egy halvány mosoly. –De nem áll szándékomban semmi ilyen helyre elküldeni. –nevet fel.

-Akkor jó. – bólintóm. –De végre elmondanátok a helyzetet? –kérdezek rá már sokadjára.

-Igen. –nyugtat meg Rita, és leül velem szemben, mellé ül a Kiminek nevezett srác is. –Szóval.. Kezdem az elején. –mosolyog. –Ő Kimi. Kimi Räikkönen a párom.

-Hello. –int felém.

-Hello. –intek vissza.

-Szóval Kimi híres sportoló, Forma 1-es versenyző, ás világbajnok. –dicsekszi Rita.

-Aham.. Biztos. –válaszolom.

-Nem meg mondtam, hogy nem fogja tudni mi az a Forma 1.- nevet fel Rita.

-Héj! –vágok a szavába –Azt tudom, hogy valami féle autósport, minden évben van egy világbajnok.. Meg, hogy öööö.. –gondolkodom –Ennyi. –fejezem be.

-Remek. Ez is valami. –mosolyog Rita.- Szóval ezért utaztam sokat a nyáron, és ezért tervezem a nyaralást is ennyire. Mert két hetem van, amit Kimivel tölthetek teljes nyugalomban. Utána újra indul a szezon, a gyárba menés és a többi. –magyarázza.

-Aha. –fogom rövidre.

-Áh. –nézz a másik kanapéra. –Ő pedig Sebastian, mint mondtam. Sebastian Vettel, Kimi jó barátja, aki a szomszédunk. –mutat be.

-Te is Forma 1-es pilóta vagy? –kérdem meg.

-Igen. –válaszolja. –Örülök, hogy végre megismerhetlek. –mosolyog rám, mosolya édes, kicsit gyerekes, de határozottam édes.

-Áhá.. Én is. Nina Ricci.- mosolyodom el. –Ő pedig mellettem. –pillantok Em-re. –Emily Thorn a barátnőm, aki próbált megfékezni, több-kevesebb sikerrel. –mosolygók.

-Sziasztok. –köszön. –Örült barátnőmmel szemben Én tudom, hogy miről beszéltek. Kint is voltam a Monacói futamon. –dicsekszik.

-Állj. –szólók közbe. –Monacó? Te velem voltál Monacóban! –emlékszem vissza.

-Igen veled, csak Te azt mondtad, nem jössz el semmi hülye „verseny szarra” ezt idéztem (!) helyette elmentél vásárolni, és jachtozni. –emlékeztet.

-Tényleg. –mosolyodok el. –És milyen jó volt, ott vettem azt az Alexander McQueen ruhát. –emlékszem vissza.

-Na te McQueent vettél, én meg néztem Őket. –mosolyog a két srácra.

-Szuper. –forgatom szemeimet. –Szóval akkor Kimi. –pillantok rá. –Räikkönen? –kérdezek rá. –Mégis milyen név ez? –nevetek fel.

-Finn. –jön a válasz.

-Áh aha igen. –köszörülöm meg torkomat. –Értem. És te? –pillantok a másikra.

-Én Német vagyok.

-Áh. Fantasztikus, valaki legalább olyan, mint Én.. Mármint Német. –beszélek össze meg vissza. Nem tudom mi bajom, van.

-Értjük. –simít végig hátamon Emily.- Kicsit bolond. –mosolyog a többiekre, mire Ők is megeresztik a mosolyukat.

-Nem vicces! –vágom az Én mindenki felett, állok arcomat.

-Pedig annak tűnt! –nevet fel Sebastian. –Tudod nincs még egy lánya, aki olyan lenne, mint Te. Ide jössz, kiabálsz össze vissza a nővéreddel, mikor felnőtt nő. Te mégis kérdőre vonod a barátját illetően. Vágod itt a fejeket, forgatód a szemeidet. Nevetséges vagy, ráadásul olyan, mint egy hülye picsa! –vágja a képembe. Hirtelen megszólalni sem tudok. Megérzem Emily kezeit a vállamon. Tudja, hogy ez a Sebastiannak nevezett valaki elvetette a sulykot, ahogy azt is, hogy Én ezt senkitől sem viselem el, és milyen tudok lenni!

-Ne tegyél semmi őrültséget  –érzi, hogy egyre jobban megy fel bennem az a bizonyos pumpa, tudja senkitől, sem viselem el, hogy lejárasson, hogy egy rossz szót szóljon rám!

-Miért te ki vagy? –kérdezem könnyedén, fel húzott szemöldökkel. –Nem látszol másnak, mint egy huszonéves ficsúrnak. Aki semmit nem tud az élettől, úgy ülsz ott, mintha tied, lenne a világ. –nevetek fel.

-Két világbajnoki címmel van mire vernem magamat! –áll fel.

-Uh! –nevetek újra.- Minden bizonnyal egy valamit felejtesz el. Nem vagyok én hülye picsa! Engem fel vettek volna a Yale-re a Harvard-ra Bárhová! Enyém lehetett volna a világ! És most itt vagyok. –pillantok körbe.

-Hát akkor miért nem mentél oda? Legalább nem lettél volna most itt!

-Nem tudsz Te semmit! –kiabálom magamból kikelve, újra visszaemlékszem, milyen nehéz volt nekem akkor. Soha nem fogom el felejteni, mit éreztem, és hogy mennyire megaláztatva éreztem magamat. –Azt hiszed, hogy olyan egyszerű az élet! Hát nem! Nem tudod, miért jöttem így ide! Csak nevetsz rajtam! Nem tudod mit jelent nekem Rita! Ha tudnád.. –fájdalmas az, ahogy minden egyes emlék újra felszínre tör, én, pedig érzem, hogy ha most nem állítom le őket, nem fogom bírni. Fájnak azok az emlékek. Nem kívánnék senkinek sem olyat, amit nekem kellett át élnem! Szerencsére a családon és Emilyn kívül senki nem tudja mi történt velem, és ez így helyes.

-Mit éltél át?! Elfogyott a pénzed és apuci nem adott többet?! –nevet fel.

-Egy féreg vagy! –ordítok rá, szemeimből lassan kibuggyannak az első könnycseppek, és sorra követi őket a többi is, térdre borulok, és zokogni kezdek, Emily utánam nyúl, de én nem bírok megmozdulni. Rita hangját hallom meg, amint elküldi Sebastiant a fenébe, egészen eddig ledöbbenve nézte a jelenetet, tudom bármikor közbe szólt, volna, de valószínűleg ő sem hitte, hogy eddig fajul a helyzet!

-Shh.. Semmi baj. –hallom meg Rita hangját. –Állj fel. –próbál felhúzni. De én fejben már teljesen máshol vagyok, elveszek az emlékek zuhatagában, újra élem legszörnyűbb emlékeimet. Már nem tudom, hol vagyok. Olyan, mintha újra Ott lennék!

-Ne! – sikítok fel –Ne! Hagyj! Elég volt! Kérlek, ne bánts! Ne érj hozzám! Ne! – sikítom és leforog előttem az a képkocka, amikor bántott, testileg és lelkileg is.

Valószínűleg elvesztettem az eszméletemet, ott találom magamat újra abban a koszos, büdös helyen. Fekszem a földön, a ruháim elszakadtak, a hajam a testem csupa vér, a testemen, több helyen seb, és ütések nyomai- kék, zöld, lila foltok.

Próbálok fel kelni, de nem bírok. A szám kiszáradt, nem tudom, mikor ittam utoljára, de szomjas vagyok.

-Vizet.. –próbálom mondani, de alig birok beszélni. –Vi..z..et..- kérlelem, de mint aki meg sem hallja.

-Hé! –szól neki a társa. –Adj már neki vagy itt hal meg! –nevet fel.

-Oh dehogy fog meghalni. –nevetésétől a hideg futkos hátamon. –Én azt nem engedem ugye?! –húzz föl a földről hajamnál fogva. –Ugye Te hülye kis picsa! Itt lenne az ideje egy kis mókának nem? –nevet újra, és nevetése visszhangzik  betölti az egész helyet. –Állj fel! –kiabálja. –ha akarnám, sem tudnám teljesíteni, amit mond. –Azt mondtam, állj fel! –húzza meg hajamat, amely már így is csomókban hullik! -Indulj! -ordítja.

Lassan óvatosan lépkedve indulok meg, de a lábam alig bírja a testsúlyom napok óta csak vizet, és száraz kenyeret kapok enni, azt is csak napjában egyszer.

-Menj már! –kiabálja, de nekem egyszer csak összecsuklik a lábam, hajamnál fogva tart meg. –Látom nem érted, mit akarok! –lök le a földre, teljes testsúlyommal esek rá jobb kezemre, amit ezek után nem birok megmozdítani.

-A k..ez..ke..zem..- nyúlok oda.

-Senkit nem érdekel. –tűri el a hajamat, és a fülembe suttogja. –Te itt egy senki vagy, egy ribanc. Tudod így jár az, aki szórakozik.. Apuci nem meg mondta, hogy mindig legyen mindig melletted a testőr? Te, pedig szépen elszöktél.. És nézd most hova kerültél! –neveti. –Már öt napja itt vagy, és alig bírod.. Hát mi lesz így később? –nyalja végig nyelvét az arcomon, majd maga felé fordít, és erőszakkal el kezd csókolni. Ruháim így is alig takarnak valamit, lerángatja rólam a nadrágomat, és durván belém hatol  majd meghalok a fájdalomról, amit már öt napja viselek el. Miután kiélvezkedik rajtam ott hagy. Mivel többször is lesújtott rám - a kapálózgatásaim közben- az orromból ömlik a vér, a bal szememre alig látott, mert feldagadt teljesen, jobb karom eltűrve, újabb horzsolások keletkeztek lábaimon..

-Most megyek. –hallom távolról a hangot. –Mire visszajöttem, szedje össze magát! Terveim vannak a kicsikével! –adja ki a parancsot.

Öt napot töltöttem ott. Életem legrosszabb, legborzasztóbb, legsötétebb öt napja volt az. Azt hittem ott fogok meghalni. Apámat megfenyegették, ezért testőröket fogadott, ám én könnyelműen ki cselezve a testőröket jöttem el otthonról, épp hogy túl jutottam a kapun, máris elkaptak, mivel apám továbbra sem tett eleget parancsuknak.

Egyetlen egyszer telefonálhattam, valami búcsúképen! Nővéremet hívtam. Elmondtam Ritának mennyire, szeretem, és kértem ne mondja el apuéknak, hogy elraboltak, küldje el a testörömet, mintha vele lennék, és vidékre utaztunk!

Így tett, ám végig a testőrrel és magánnyomozókkal azon dolgozott, hogy elkapjanak, a testőröm volt FBI-os volt, tudta mit kell tenni! Öt napba telt, mire elkapták az el rablómat  akit az óta nem láttam, akkor mikor ott hagyott, rá alig egy - két órára talán már kint voltam, a férfit a visszatértével elkapták és börtönbe zárták. Engem kórházba szállítottak, ahol ellátták a sérüléseimet, és pszichiátert fogadtak. Próbáltak segíteni, túl juttatni azon, amit átéltem. De soha nem felejtettem el!

A testi sérüléseim gyógyulási idejére és, hogy a lelkem is próbáljam helyre tenni utazást javasoltak. Akkor először jöttem Svájcba, ahová Rita és Emily kísértek el.

Egy hatalmas Villát béreltek ki, hogy ott majd hátha sikerül túl jutnom rajta..

A Villát hatalmas fák, és bokrok takarták a kíváncsiskodó tekintetek elől, a hátsó kertje hatalmas volt, medence, jakuzzi, hátrább egy tó. Rengeteg növény.

Fél évet töltöttem akkor Svájcban. Az első két hónapban ki sem mozdultam a házból, egész nap bent ültem a szobám sötétjében és nem tettem semmit.

Aztán kimerészkedtem a kertbe, kedvenc helyemmé a tó melletti kisebb rét vált, ahol rengeteg állta volt, és virágok, telis-tele volt virágokkal. Állt egy fa is a tó partján, amelyre egy hinta volt függesztve. Oda sétáltam ki mindennap, és ültem ott reggeltől estig. Alig ettem, úgy néztem ki, mint valami élő halott, fal fehér volt, harmincöt- negyven kiló körüli.. Ekkor voltam tizenhat éves!

Azóta el telt tíz év, és mégis úgy él az emlékeimben, mintha tegnap történt volna..