Sziasztok!
Megjöttem! Jaj annyira örülök, hogy meg tudtam írni a fejezetet!:) Sokáig nem tudtam mit írjak, aztán döntöttem, hogy oké akkor írok, aztán jöttek az ötletek és tádám! :D
Remélem tetszeni fog a fejezet!
Véleményem szerint kicsit unalmas, de a vége miatt megéri el olvasni!!! :) Mert ott az a bizonyos rész, amit azt hiszem sokan vártatok!
Örülnék pár kominak!:D
Nem is húzom az időt! Jó olvasást. Puszii.
Két nappal később sem tudom ki verni a fejemből a Vettel-el való egyezséget, ezt látva Erica a tettek mezeire lép, én, pedig még csak észre sem veszem.
-Oh Hello. Erica vagyok. Andy barátnője. Itt emészti magát valamiféle egyezség miatt.. Nem tudom, miről van szó, de jó lenne, ha.. Oh igen adom!- mosolyodik el a lány.-Telefon. –ébreszt fel az elmélkedésből.
-Ki az? –kérdem meg.
-Nem tudom. –rántja meg a vállát, és visszamegy a lap topjához, ahol kellett volna lennie!
-Halló?! –szólók bele a készülékbe.
-Andy.
-Seb?! –lepődöm meg.
-Igen én vagyok. Tudod most lesz a Német agydíj és úgy volt, hogy te eljössz hozzám, Svájcba.. De ha nem akarsz én teljesen megértem. Csak gondoltam. Na mindegy is..
-Igen.. Mármint. Emlékszem rá, csak nem tudtam, hogy a történtek után is szeretnéd e. –válaszolom félénken.
-Csak természetes, hogy szeretném. –érezni a hangján, hogy elmosolyodik. –Talán megbeszélhetnénk pár dolgot is. –céloz a történtekre.
-Az jó lenne. –válaszlom.
-Remek. Akkor mikor jössz?! –kérdi egyből. Oda szaladok Ericához, és elmutogatom neki, hogy nézzen nekem jegyet.-Most nézem! –válaszolom, és közben a képernyőt bújom. –Svájcba menjek!? –kérdezek rá.
-Igen. –nevet fel.
-Akkor a holnap reggeli járattal megyek ami.. A LAX- ról indul reggel kilenckor. –ebből érti Erica, hogy le kell foglalnia a jegyet, így meg is teszi azt. Én, pedig háláson el suttogok egy köszönömöt.
-Oké, én meg majd ki megyek eléd. Hányra is menjek?! –kérdez rá.
-Nos minimum tizennégy óra az út. –kezdek el számolni. –Gyere ki olyan éjszaka tizenegyre.
-Oké, akkor ott leszek, és várlak. Örülök, hogy jössz!
-Én is. Szia Seb. –teszem le a telefont, és ledobom a kanapéra, majd oda megyek Ericához.
-Hát ez meglepett! –ülök le vele szembe.
-Aha. –gépel.
-És te mit csinálsz?! –kérdezek rá.
-Ja csak éttermi munka. –vágja rá.
-Sok a meló? –kérdem meg. –Mármint.. Nem vagyok ott mindig mióta megnyitott.
-Ja sok, és elég jó a bevétel és a forgalom is. –mosolyog rám.
-Ennek örülök. –ölelem át.
-Neked is köszönhetem. –mosolyodik rám. –És persze a nővérednek Silver- nek is, aki rendszeresen nálunk ebédel, sokszor Teddy-vel jön ám. –mosolyog rám.
-Talán megállapodik. –sóhajtok.
-Mennyi idős is?! –nézz rám Erica, miközben lecsukja a laptopot.
-Huszonnyolc. –mosolyodok el.
-Hm.. És Ashton!? –kérdez rá.
-Ő már vén róka! –nevetek fel. –Már bőven túl van a harmincon, de nem látszik rajta.
-Hát nem! –nevet ő is. –És a felesége?!
-Célia.. Kedves nő, két – három évvel fiatalabb, mint Ashton. A minap beszéltem velük, rá vannak állva a baba témára. –mosolyodom el.
-Az jó. Jön a kis trónörökös. –mosolyodik el.- Egyszer ők is eljöhetnének hozzám, az étterembe. –gondolkodik.
-Ja tényleg. De megyek, csomagolok. Nem hiszem, hogy a verseny előtt még haza jövök. –húzom el a számat. –Ugye nem gond, hogy ennyi időre, magadra hagylak?! –kérdezek rá nagyot sóhajtva.
-De hogy! –mosolyodik el. –És nem kell a lét verseny közti egy hétbe se jönnöd! –szól utánam.
-Mi?! –nézek rá.
-A Német és Magyar verseny közt egy hét van! –oktat ki.
-Jó tudni. –vakarom a fejemet.
-Tudom, hogy milyen kis feledékeny vagy!- nevet fel. –De van két dolog, amit megosztanék veled. –jön utánam.
-Halljuk. –mosolygok rá, é elő veszem a bőröndjeimet, és csomagolni kezdek immáron három hétre.
-Nos a szezon második felében kevesebb lesz a versenyek közi kihagyás, van, amikor egymás után két hétvégén lesz futamod, akkor sem kéne haza jönnöd, a sok lenne!- mosolyodik el.
-Kösz, hogy gondolsz az egészségemre. –mosolyogok vissza. –De igazad van. –egyezem bele. –Mi a másik!? –kérdem meg.
-Ja a másik, pedig az, hogy valószínű ott lesz a Magyar Nagydíjon Silver és Sam is. –mosolyodik el. –Én sajna nem tudok ott lenni, de ígérem az Austin-in ott, leszek és szurkolok majd, és a bandát is ki zavarom a Bárból! –nevet fel.
-Jaj köszönöm! –hagyom abba a pakolást, és átölelem.
Az egész csomagolás alatt beszélgetünk, végre van időnk rá. Hisz Ő nincs az étterembe, én nekem meg most van időm így csomagolás mellett. Mondjuk, ha nincs verseny, akkor is van időm, csak neki nincs az étterem miatt, meg itthon is dolgozik.
Egy tusolás után le is fekszem aludni, mivel holnap korán kell kelnem, legalább fél hatkor, hogy időben ott legyek a reptéren, hisz taxival fogok menni. Annyi időre nem hagyom a reptéren a kocsim, csak felesleges pénz kidobás lenne, és kelleni fog egész biztosan Ericának is, hisz elég sokszor használja, mivel nem akarom, hogy taxival járjon. Én meg most úgyse leszek, és nem fog nekem kelleni. Neki meg mégis csak Los Angeles-be kell be mennie.
Reggel fél hatkor a telefonom ébresztett. Lenyomtam hát a gombot, hisz nem akartam Ericát fel kelteni, neki még van ideje aludni, tegye hát.
Fel keltem, megvetettem az ágyat, letusoltam, hisz erre már csak Svájcban lesz lehetőségem. A hajamat összekötöttem, fel vettem egy laza nyári ruhát, felé egy kis kabátot, a táskámba bepakoltam az irataimat és a napszemüvegem.Lesasszéztam a lépcsőn a bőröndömmel, és gyorsan megreggeliztem, ezek után írtam egy üzenetet Ericának, hogy nem akartam fel kelteni, és elmentem!
Hívtam egy taxit, amit elég hamar megérkezett, pontosan akkor, amikor a kapun ki értem. A sofőr kiszállt a kocsiból és bepakolta a bőröndömet a csomag tartóba, én pedig addig kocsiba szálltam. Elmondtam, hogy vigyen a reptérre, és már mentünk is.
Hamar kiértünk a reptérre, mivel ilyen korai órákban nincs dugó! Hivatalosan is becsekkoltam, de hát ugye jó pár órát kellett várnom a gép felszállásáig. Az idő alatt újságokat olvastam, és egy könyvet is vittem magammal, hogy ne unatkozzak a repülőúton, hisz amilyen mázlista vagyok, sosem tudok aludni. Talán azt a könyvet is ki tudom annyi idő alatt olvasni. De a laptopom is nálam van, szóval van esélyem netezni is. Vagy valami filmet nézni. Unatkozni tuti nem fogok, és hát ez a lényeg.
Negyed nyolckor végre megkezdődött a felszállás és én az elsők között foglaltam el a helyemet, az első (!) osztályon. Nem nagyon szoktam ott utazni, hisz jó nekem a turista is, általában akkor, hogy ha az országon belül repülök, de a hosszabb utaknál, mint a Forma 1-nél maradok az első osztálynál. Ki tudja kivel találkozik az ember, mármint lesz e egy idióta gyerek aki végig sipákolja az utat meg ilyesmi..
Svájcban a gép negyed tizenkettőkor szállt le. Jó volt a lábam alatt érezni a talajt, mivel az út totál kifárasztott és mindenem el is zsibbadt, ami nem épp a legjobb érzés.. Sőt!
Szerencsésen átestem minden egyes ellenőrzésen, így mehettem az utamra. Mikor kiértem ott várt rám Seb, és mikor észre vett egy hatalmas mosoly terült szét az arcán.
-Seb! –siettem oda hozzá nagy mosoly keretében.
-Andy! –ölelt magához. –Hiányoztál. –suttogta a fülembe.
-Sajnálom, sajnálok mindent! –néztem immáron a szemébe.- Seb én úgy sajnálom ezt az egészet, hogy nem beszéltem veled, és, hogy nem hívtalak.. Meg a Scottereset is, hogy azt kelletted látni az újságok címlapján! –hajtottam le a fejemet, és éreztem, hogy a sós könnyek végig futnak az arcomon.
-Hé semmi baj!- ölelt át, és puszit, nyomot az arcomra. –Meséltél Scotter-ről tudtam, mivel állok szemben. –nézz rám.
-Tudom, de akkor is. Sokáig azt hittem, hogy szeretem még mindig aztán jött az a csók.. És rá jöttem nekem semmit nem jelentett! Seb.. –féltem ki mondani azt, amit akartam, így sírva, de magamhoz húztam és szenvedélyesen megcsókoltam. Próbáltam bele adni minden érzelmet, mindent, amit iránta éreztem. Azt hiszem a Szerelmet! Mikor elváltunk egymástól rá mosolyogtam, és csak néztem a kék szemeibe.
-Szeretlek! –nyögtem ki, mosolyogva.
-Andy.. –nézz rám, és nem hiszi el, hogy ezt mondom.
-Szeretlek Sebastian, Érted?! Téged szeretlek! –mosolygok rá.
-Én.. Szeretlek! –húzz magához és megcsókol. –Szeretlek. –suttogja.
-Én is. –mosolygok rá..
