17. Fejezet Elárulva,kitaszítva,félre vezetve,eldobva..

Sziasztok! 
Új fejezettel jelentkezem! :) 
És most szólok, már csak HÁROM FEJEZET, ILLETVE EPILÓGUS VAN HÁTRA!
Örülnék pár komentnak. 
Előre is köszi, jó olvasást! ;)
Puszii. * 

-Mit akartál mondani?! -üvöltöttem torok szakadtából.
-Semmit. -játszotta az ártatlant nekem meg egyszer csak betelik a pohár, na ez a pohár most telt be. Magamnak is meglepetést okozva, téptem ki a kezemet az övéből, majd meglendítettem azt és egy hatalmas pofont kevertem le saját apámnak. Nem kicsit lepődtek meg a körülöttem állók, meg én is. Nem érdekelt akkor és ott, hogy Ő az apám. Legszívesebben titkoltam volna, hogy Ő Ronald Deutsch az apám.. Aki megannyi fájdalmat okozott nekem.. 
-Szóval mit akartál mondani?! -kérdeztem tőle már nyugodt hangnemben.
-Hogy mekkora egy ribanc vagy.. -szűrte a véres fogai között, az arca szépen fel repedt.
-Ezenkívül?! -pillantottam rá, egy csöpp megbánást sem tükrözve.
-Ha annyira hallani akarod! -nevetett fel. -Én miattam halt meg a gyerek, na persze Lily is benne volt. Ugyan már ki akarná hogy a veje Sebastian Vettel legyen?! -nézett az említettre,  mint aki mindjárt neki ugrik. Közéjük álltam ezzel is védve Sebet. 
-Hogy mekkora egy féreg vagy! -léptem elé. -És még te vagy az apám.. Legszívesebben letagadnám azt is, hogy létezel és Lilyt is! Most pedig takarodj! -kiabáltam az utolsó mondatott, el  ismételve még párszor. Felhúztam a földről is kilökdöstem az ajtón. -Menny arra amerre akarsz! -szóltam neki amikor már a kapunál voltunk. Kinyitottam azt is kilöktem rajta, mire Ő elesett. 
-Még jó, hogy minden az Én nevemen van! -nevettem fel. 
Nem kaphat meg így semmit. Sem a házat, sem a kocsikat, sem semmit, még a cégét sem. 


Fél évvel később:



Az volt az utolsó pillanat mikor az úgy nevezett apámat láttam. Hogy most hol van nem tudom! Lilyt sem láttam. Remélem boldogok együtt az a két féreg.. Akik tönkre tették az életemet! 
Ez alatt a fél év alatt sok minden történt. 
Például kezdjük a legelején. Anya lett a cég főnöke és székhelyét át tetette Milánóba. Én és Seb azóta is együtt vagyunk és még nagyobb a szerelmünk, mint volt! 
Ő már javában versenyzik és amikor csak tehettem el kísérem a futamokra! 
És én?! Mit csinálok.. Anyával élek Milánóban. Amikor tehetem ott vagyok Sebbel Svájcban, vagy a szüleinél Heppenheimben.. Igen Végre megismertek! 
És úgy kezelnek, mint a saját lányukat.. Boldog vagyok! 
Nagyon is.. De kitudja meddig..
Apropó anya és az a féreg, akinek nem említem a nevét (apám) elváltak. Hála a jó égnek! 
Anya akkor látta őt utoljára ennek négy teljes hónapja. Az életünk eddig remek.. 
De, mint említettem eddig! 


Épp hazafelé tartok, mármint Sebhez, megállók a ház előtt a kocsival mikor észre veszek egy másik kocsit. Belépek az ajtón és a nappaliban a vitázó Hannát és Sebet találom.
-Megzavartam valamit?! -néztem rájuk. Az említettek felkapták a fejüket. Hanna arcán ördögi vigyor ült, míg Sebén aggodalom. 
-Jaj de jó, hogy itt vagy kicsim! -lépett hozzám és szorosan megölelt. -Aggódtam. -motyogta szinte csak maga elé alig halhatóan. 
-Miért is?! -néztem rá. 
-Légy óvatos. -mosolyodott el Hanna. -Veszélyesek a Svájci utak, nem tudni mikor akarnak rá d támadni. -nevetett fel majd távozott.
-Ez meg mi volt?! -néztem Sebre aki a kanapéhoz húzott és leültetett. 
-Hanna megfenyegetett, de nem egyszerűen.. Azt mondta, hogy nem nyugszanak addig amíg holtan nem látnak minket. -szorította meg a kezem. 
-Lily és Ron is benne van.. -hajtottam le a fejem. 
Seb ki simított egy tincset az arcomból és lágyan megpuszilta az ajkaimat.. (Igen azóta a hajam is megnőtt) 
-Nem lesz semmi baj, ígérem. 
-Remélem Sebastian. Remélem. -öleltem át szorosan. 


-Utazunk el. -vettem fel pár órányi gondolkodás után.
-Mégis hová?! -nézett rám kérdően Seb.
-New Yorkba. Látogassuk meg Danielát és Collint, neked úgyis itt a nyári szünet. -mosolyogtam rá.
-Menjünk. -egyezett bele. -De miért pont oda?! -kérdezett azért rá.
-Csak Ők maradtak nekem a régi életemből, amikor még minden normális volt. Collinban teljesen bízok, Daniela pedig nem olyan, mint Lily és jó ideje nem beszéltek. 
-Oké, de egy kikötés, magángéppel megyünk. 
-Oké. -mosolyogtam rá. 
Felmentem és pakolni kezdtem közben telefonáltam anyának, érdeklődtem a hogy léte felől, elmondtam neki, hogy megyünk New Yorkba, persze  azt nem, hogy Hanna itt volt és mit mondott. Anya tuti kiakadna és kész lenne, de totál! 
Danielláékkal is beszéltem, hogy meglátogatjuk őket és akkor mindent részeltessen el is tudok mondani, hiszen nem mindent tudtam akkor igazán. Nem telefon téma volt.. 
Ujjongót a telefonban, hogy viszont láthat, mert már hiányzunk neki. Viszont külön meg kért, hogy ne az Upper East Sidera, hanem Hamptonba menjünk, mert most ott laknak. Normális kertes házas környezettet akartak a babának.. 


Másnap reggel már a repülőn ültünk és épp azon gondolkoztam, hogy rövid időn belül hogy megváltozott az életem! 
Egy éve ilyenkor még terhes voltam, és nem volt itt velem Sebastian. 
Akkor még azt hittem minden rendben van otthon, és azt, hogy Lily a legjobb barátnőm és, hogy ez kölcsönös.. 
De most! Minden megváltozott.. Szinte bujdosnunk kell.. 


Pár órával később Sebastian keltett fel mi szerint leszállunk, méghozzá Danielláék magán leszálló pályáján.. 
Én csak néztem. Tudtam, hogy Collin gazdag dehogy ennyire.. (Beszélik itt az aki úgy szintén milliárdos csemete..) 
Miután befejeztük a leszállást egy hét hónapos terhes Daniella igyekezett felénk. Nagyon jól állt neki az anyaság, kivirult volt és édes, mint mindig. 
-Jó téged újra látni. -siettem oda hozzá és átöleltem. -Jól áll a pocak. -néztem a hasára.
-Köszönöm. -mosolygót rám. 
Egy lakáj kezében voltak a bőröndök és Seb sietett hozzánk.
-Sebastian. -mosolygót rá Daniella, és átölelte. -Örülök, hogy láthatlak. 
-Hát még én. -mosolygót Seb. 
Majd Daniella vezetésével, Sebbel kézen fogva tértünk be a hatalmas házba. 
A nappaliban ültünk le és meséltünk el mindent Daniellának, aki a hasát simogatva hallgatta végig történetünket. Látszott rajta mennyire meglepték a történtek, bár a Lilys részeknél nem igen csodálkozott.
-Úgy sajnálom. -mondta mikor befejeztem. -Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hittem volna, hogy erre képes Lily. Hiszen valahol sejtettem, hogy nem az az ártatlan lányt.. De hogy ilyet tegyen szörnyű.
-Az. -helyeseltem és ásítottam egyet. 
-Jaj megmutatom a szobátok, remélem tetszik. -állt fel nehezen a kis mama és elindult az emelet felé. 
Egy hosszú folyosón lépdeltünk, mire a nem is tudom hányadik ajtóbál megálltunk, Daniella kinyitotta és mi beléptünk. 
-Remélem tetszik. -mosolygót tovább. -Collin este jön addig pihenjetek. Ha bármi kell szóljatok. De Arthur és Mary is szolgálatra kész. -célzott a szobalányra és a lakájra. 
-Köszönjük. -öleltem meg. 
Őt pedig el nyelte a hosszú folyosó, minket pedig az ágy ruhástól, mindenestül.