16. Fejezet Titkok, Veszekedés..

Sziasztok!!
Igen tudom, tisztában vagyok vele, hogy csúsztam. 
De nem nagyon volt időm írni. Amikor gép közelben voltam írtam, és ezt is elkezdtem, de sajna csak most sikerült befejezni! :/ 
De itt van! :) 
Ha tetszik írjatok komit! Próbálok sietni a következőkkel! 
Mert már NINCS sok hátra!
Puszii mindenkinek! ;) 

Sebastian ölelő karjaiból másztam ki az éjszaka közepén. Lesiettem a konyhába és kivettem a tejet, öntöttem egy pohárba és azzal mentem a nappaliba. Leültem a kanapéra és néztem a Kandalló pattogó tüzét, melyben teljesen elvesztem. Nem tudtam mióta ülök ott és nézek magam elé. Csak azt, hogy elégé elfáradtak a szemeim. A poharat be vittem a konyhába én pedig vissza indultam a szobámba Sebhez. 
Ő úgy aludt, ahogy eddig, még alvás közben is mosolyog, mint egy kisgyerek. Olyan aranyos.. 


Amikor újra ébredtem Sebastian már nem volt mellettem, de a fürdőből hangokat lehetett hallani. Órámra néztem ami fél kilencet mutatott. Kikeltem az ágyból és megindultam a folyóson. A szüleim szobájából, mintha sírást halottam volna. Benyitottam. Anya a földön ült sírva.. 
-Anya. Mi a baj?! -szaladtam hozzá, és át öleltem. 
-Kicsim. -szorított magához. -Semmiség.. Csak.. -Nem bírt beszélni újra sírni kezdett, hátát kezdtem simogatni, ezzel próbáltam nyugtatni őt.
-Anya mond el kérlek bármi is a baj. -mondtam amikor már kissé nyugodtabb volt. Türelmesen vártam, hogy megszólaljon, de nem tette. Csak egy bőrönd felé mutatott. Oda léptem és apa pár ruhája közt egy rózsaszín fehérnemű szett bújt meg. Ami nekem nagyon is ismerős volt.
-Ez nem a tiéd. -sóhajtottam.
-Nem.. -nyökögte anya. 
-Istenem anya. -léptem hozzá. 
-Meg.. me.. megcsalt. -sírta el újra magát.. 
Ha nem anyáé, ám nekem mégis ismerős kié?! Nem tudtam hova tenni. De kifogom deríteni. 
Anya vissza zavart a szobámba, hogy ő is össze tudja magát kapni. Én meg vissza mentem Sebhez, aki már felöltözve várt rám. 
-Hol voltál?! -ölelte át a derekam.
-Anyánál. -nyomtam el egy halvány mosolyt. 
-Ja, azt hittem itt hagytál.. -húzott még közelebb magához. Amikor ránéztem az ajkaink elégé közel voltak egymáshoz. 
Neki sem kellett több egyből lecsapott az enyémekre. Akármennyire is rontotta el a kedvem az amit megtudtam, Sebastiant szerettem nagyon is, és ha az Ő közelébe vagyok minden gondom el száll...


-Le kéne menni... -sóhajtottam Seb karjai között. 
-Még ne!- húzott vissza magához, és újra megcsókolt, simogatni kezdett, de most nem hagytam magam. 
-Seb! -szóltam rá. Nagy nehezen elengedett, én meg a ruháimat kezdtem összeszedni amik szanaszét hevertek. Közben Sebastian is össze szedte a sajátját és öltözni kezdett. 
Bementem a gardróbomba és valami fel vehető téli szerelést után kezdtem kutakodni. 
Közben fel vettem egy fehérneműt és leültem a kanapéra. Ekkor jutott eszembe, az amiről nem tudtam akkor még, hogy ekkora nagy fájdalmat fog okozni. 
Rájöttem, hogy először  azért nem jutott az eszembe, honnan is ismerős mert hónapokkal ezelőtt történt a dolog.  Lily nagy mosollyal közölte velem ugyan ezen a helye, hogy egy tervező tervezett neki egy csodás pink kreációt, amit az egyik fotózáson fog viselni. 
Egyedi tervezésű, ráadásul méretre, emellett egyetlen egy darab készült belőle, ha ez nem lenne elég. Az a pink darab ugyan az volt, amely apám bőröndjében is volt! 
Soha nem gondoltam volna, hogy aki el fog árulni az pont az ember volt akit a legjobb barátnőmnek hittem hosszú időn át! 
Magamra vettem egy csőszárú farmert,trikót és kék kardigánt, hozzá barna bakanccsal. 
Idegesen rohantam le a lépcsőn és nem törődve a kanapén ülő anyámmal és Sebbel, rontottam be apám dolgozó szobájába. Az ajtó csak úgy csapódott de nem törődtem vele, rá rontottam épp beszélgetett valakivel. 
Nem tudtam ki az, mert háttal ült nekem. 
-Hogy tehetted ezt?! -kiabáltam vele az anyanyelvén  németül. -Hogy voltál képes pont Lilyvel megcsalni anyát ha?! Hogy tehetted ezt vele és velem!? Hogy voltál erre képes?! Milyen ember vagy te!? -vágtam a képébe. Rezzenéstelen arccal hallgatta, ahogy a földbe tipróm szavaimmal. 
Majd abba hagytam a beszédet, mert a könnyeimmel küszködtem. 
-Hogy jöttél rá?! -kérdezte egyszer csak könnyed hangsúllyal. Még csak titkolni sem próbálja?! -tettem fel magamnak a kérdést. 
-Anya találta meg a alsóneműjét. Egyedi tervezésű ő mutatta még nekem így. -vágtam rá. 
-Sajnálom. -állt fel. 
-Mit sajnálsz?! Hogy ekkora egy szemét vagy! Hát sajnálhatod is! -mondtam neki, majd kimentem, Ő pedig jött utánam. 
-Nikola várj! Ne csináld ezt! Nem mondhatod el neki! -kapta ez a karomat, és szorítani kezdett. 
-Mégis hogy ne mondjam el azt a saját anyámnak, hogy elárulták! Ahogy Engem is. Te és Lily! Utállak! -kiabált a képébe, nem értettem miért tette ezt de nem is akartam fel fogni! Csak menni akartam, de amikor azt mondtam neki, hogy utálom még jobban szorítani kezdte a karomat, már a sírás kerülgetett annyira fájt.. 
-Engedj el. -mondtam neki, már halkban. Nem tudtam kiabálni a fájdalomtól. 
-Mert, ha nem mi lesz Nikola..?! -nézett mélyen a szemembe, most vettem észre, hogy mi is rejlik valójában a szemeiben. Keserüsség, gyűlölet, önzés... 
Hogy lehet, hogy ezeket eddig nem vettem észre.. 
-Egy undorító mocskos szemétláda vagy! -kiabáltam rá, erre a nagy zajra már anya és Sebastian is oda jöttek.
-Mi folyik itt?! -kérdezte anya, magyarul.. Nem válaszoltunk. Amikor újra kérdezte már Németül apa csak annyit mondott, hogy Semmi Köze Hozzá! 
-Engedj el! -szóltam rá újra.
-Nikola kevés vagy te ehhez.. És semmit nem tudsz! Ha tudnád, hogy én okoztam a bal... -kezdte de egyből abba hagyta..
-Mit mit okoztál te?! Mit tettél?! -sírtam el magam. Nem bírtam felfogni, hogy Azt akarta mondani..