Rich and Famous 4.

Sziasztok! :) 

Meghoztam az ÚJ fejezetet, amelyben megismerhetitek a lányok szüleit! ;) 

Remélem tetszeni fog, és megilletek kommental! :D 

Hát akkor jó olvasást! ;)

xx. Mercii.

Rita.

Rettentő dühös voltam Sebastianra! Nem tudom, hogy volt képes ilyet mondani a húgomra! Ő nem ilyen. Persze Nina is elvetette a sulykot, na de akkor is. Bocsánatot kért, és Kimi nem haragudott rá! Sebastian nem is értem miért szólt bele.. Nem az Ő dolga!

-Úr isten! –kiáltottam fel, mikor Nina elájult. Nagyon jól tudom, ki mondta neki mindig azt a szót. Utálta magát a miatt, ami vele történt, mivel csakis Ő volt a hibás.. Mégis próbált megváltozni, és sikerült is neki. Nem akart Ő senkinek sem rosszat, csak élni. Tizenhat évesen mindenki azt akar! –Emily! –pillantottam a lányra.

-Nem lesz semmi baja. –próbált nyugtatni.

-Kimi.. –pillantottam rá, Ő egyből fel kapta a karjaiba Ninát, és fel fektette a kanapéra. –Nina drágám. –simogattam a homlokát, és haját. –Nina kérlek.. –sírtam el magam újra. –Emily mi lesz, ha.. –nem akarom kimondani, ez Nina magánélete. De kétségbe vagyok esve.

-Nem lehet semmi baja. –jön oda mellém a lány is.

Pár percen belül Nina felébred, az arca sápadt, a szemei vörösek, és kisírtak.

-Mi történt? –kérdezi, meg és közben remeg.

-Semmi baj. –ölelem át jó szorosan. –Elájultál, de minden rendben. Itt vagy velem. –szorítom.

-Annyira rossz volt. –ölel át.

-Tudom. –simogatom a hátát. –Itt van Emily is. –mosolygok a lányra.

-Emily. –szólal meg Nina, és Em oda jön hozzánk, és Ő is átöleli húgomat.

Ott hagyom Ninát, Emily-vel tudom, hogy jó kezekben lesz, és a fiúkhoz sétálok, akik ki mentek a konyhába.

-Ha még egyszer egy rossz szót is szólsz a húgomra neked annyi! –fenyegetem meg Vettelt.

-Nagyon sajnálom, én nem akartam. Nem értem mi baja lett. –hajtja le a fejét.

-Ez csakis ránk tartozik a családjára. Ne kérdezősködjetek, úgysem fogja el mondani. –tudatom velük. –Már jobban van. De bocsánatot fogsz tőle kérni! –pillantok Sebastianra.

-Ez csak természetes. –szólal fel.

-Oké. Azt hiszem mi most haza fogunk menni. Ninának is jót fog tenni. –nézzek ki húgomra, még mindig Emily- bekapaszkodik.

-Menjetek csak. –ölel át Kimi, és homlokon puszil.

-Sajnálom. –bújok hozzá.

Nina.

Soha többé nem akarom azt érezni, amit ez miatt a Sebastian miatt éreztem! Újra oda kerültem, ahová nem akartam! Gyűlölöm ezt a férfit, és megvettem!

Nem érdekel ki Ő, soha nem akarok vele szoba állni, még csak egy légtérbe se szeretnék vele kerülni!

-Minden rendben? –pillant rám Emily.

-Jó, hogy itt vagy. –ölelem még mindig szorosan.

-A legjobb barátnőm vagy, ez természetes! –ölelő karjai közt úgy érzem, nem bánthatnak, Emily mindig erős volt, és bárki ellen szegült, és mindig ő került ki győztesen. Nem félt.. Talán ez vitte mindig győzelemre!

-Gyertek haza, megyünk. –jön be Kimi és Rita.

-Te maradj csak. –pillantok Ritára.

-Nem nem! –mosolyodik el. –Veled megyek. –ellenkezik.

-Kérlek. Én voltam az, aki ide jött, és balhézott. Itt van nekem Em. Majd Ő, segít. –pillantok barátnőmre.

-Biztos? –kérdezi nővérem.

-Igen! –válaszolom határozottan.

-Akkor rendben. –egyezik bele. –Vigyázz magadra. –ölel át.

-Oké. –fogom a táskám, és Emily-be kapaszkodva hagyom el a házat. Em besegít az autóba, Ő is beül, és haza felé vesszük az irányt.

Otthon Emily készít nekem egy forró fürdőt, miszerint az majd megnyugtat, és zöld teát, hogy ellazítson.

Em a legjobb barátnő, mindig itt van, ha kell, és bajom van. Szeret és én is Őt, támogat és ez fontos.

-Jobban vagy? –kérdez rá mikor már köntösben, sétálok le.

-Azt hiszem. –válaszolom.

-Remélem is. –mosolyog halványan. –Gyere ide. –leülök mellé, Ő, pedig átölel. Sírni kezdek.

-Annyira rossz volt, az.. Az jutott az eszembe! – szipogóm.

-Shh.. Ne beszélj róla! –Emily-be kapaszkodok. Ha akkor nem lett volna ott nekem Emily és Rita, egész biztos, hogy öngyilkos lettem volna.

-Szeretnék Bajorországba menni. –kérem Emilyt.

-Biztos ezt akarod? Itt hagyni mindent? –kérdez rá.

-Máshoz úgysem értek. –hajtom le a fejemet. –Akkor is menekültem, és akkor jó volt Svájc, de most nem! –sírom el magam újra.

-Rendben, akkor még ma elutazunk. –szorítja meg kezemet.

Segít nekem összecsomagolni a bőröndömbe a ruhákat, majd Ő is összecsomagol magának, e közben én átöltözöm.

Közben telefonálok Ritának is, de a nem érem utol, így csak egy üzenetet hagyok neki a hangpostáján, hogy elmentünk anyuékhoz. Remélem, meg fogja érteni, hogy most nem volt erőm itt maradni, és szükségem volt a változásra, és az tűnt a legegyszerűbbnek, ha haza megyek!

-Indulhatunk? –jön be a szobámba Emily.

-Persze kész vagyok. –mosolygok halványan.

-Most már sokkal jobban nézel ki.- ölel meg.

-Jobban is érzem magamat. –válaszolom.

A bőröndöket Emily berakja a kocsiba, míg én bezárom a házat.

-Vezetek. –mosolygok Em-re.

-Egész biztos? –kérdez rá.

-Igen, nem lesz semmi bajom. –engedek meg egy mosolyt. –És a tudat, hogy Passau-ba megyek, csak javít a helyzetemen. –mosolyodok el.

-Végre nem egy vérszegény mosoly. –mosolyog Emily is.

Passau. A város, amit annyira szeretek! Mindig jól érzem magamat, ha haza mehetek a családomhoz, és a várost is imád, annyira nyugodt, és Német, az a tipikus Német, amit annyira szeretek.

Öt és fél órán át kellett utaznunk mire Passau-ba értünk. Nem mondom, hogy kényelmes volt ennyit ülni, de mivel vezetni szeretek jó volt, és szeretem a tájat is, amelyen jöttünk. Végül csak el hagytuk a Passau táblát is..

A ház előtt parkolok le, imádom a szüleim házát, mindig felüdülés oda menni, most meg a történtek után végkép az. Mosolyogva szállok ki a kocsiból, és mosolygok a házra.

-Nina! –szalad ki édesanyám, és jó szorosan magához ölel.

-Anyu!- ölelem magamhoz, és egy – két könnycsepp fut végig arcomon. –Elhoztam Emilyt is. –mutatok a lányra, aki mosolyogva figyelt minket.

-Emily kislányom, de jó téged látni. –öleli meg őt is anya. Édesanyám az a tipikus anya, aki imádja a lányait, Emilyt is annak tekinti, hisz a legjobb barátnők vagyunk gyerekkorunk óta, és rengeteget voltunk együtt, általában nálunk, mivel Emily édesanyja korán meghalt, az édesapja, pedig sokat dolgozott.

-Eugénia!- mosolyog Emily anyára. –Remekül nézz ki, és úgy hiányzott.

-Apu merre van? –kérdezem meg.

-Hátul a kertben. –mosolyodik el anya. –Gyertek, menjünk csak hátra. –szokásához híven megfogja az én- és Emily kezét is, így megyünk a hátsó kertbe apuhoz.

-Michael! –szól édesanyám, apámnak, aki épp a növényekkel bajlódik, milyen jó az embernek, ha milliárdos, és nincs más dolga! Apu épp, hogy fel nézz, már mosolyog is, ahogy meg lát minket!

-Nina! –ölel át. –Jó, hogy haza jöttél kicsim. –puszil homlokon.

-Én is örülök, hogy itthon lehetek. –mosolygók.

-Emily. –köszönti Őt is. –Mennyire megváltoztál, de nagyon csinos vagy.

-Nagyon köszönöm Michael, remek formában van. –mosolyog a papára.

-Gyertek, ne ácsorogjunk itt kint, menjünk be. –javasolja anya.

Ahogy mondta úgy tettünk, bementünk a házba, ahol ugyan az a melegség fogadott, mint mindig. Ezért szerettem haza menni, mert ott voltak a falon, a képek.

A családunkról, vagy épp egy festő által készített kép. A régi függönyök, amely anya szenvedélyének szüleménye. Tőle örököltem Én is a Történelem, és a régiségek iránti szeretettemet.

Apa értékes tárgyai, amelyek helyet kaptak a házban. A konyha, ahol anya elkészíti a világ legfinomabb ételeit.

-Itt semmi nem változott. –mosolyodok el a nappaliban ülve, a kandalló fel lett ma is ott lóg a családi képünk. A képen négy boldog ember mosolyog, én tizenkettő lehettem, Rita, pedig tizennyolc, emlékszem mennyire nem akarta ezt az egész családi fotót, mert már Ő nagy és nem akar égni, végül csak bele ment, és még a barátainak is tetszett a kép, így nővérem is megbékélt!

-Miért változott volna.- nevet fel anya. –Így tökéletes minden, főként a képel -mosolyodik el, látván, hogy már percek óta a képet nézzem.

-Szeretem azt a képet.- mosolygók rá.

-Meséljetek, hogy vagytok!? –kérdez rá apu.

-Velem minden rendben. –kezd bele Emily. –Még mindig az Államokban lakom, jelenleg Hampton-ban, mert a vőlegényem ott lakik már gyerekkora óta, és kicsinek én is, mi is ott laktunk. –mosolyodik el, a Hampton-i emlékek..

-Hogy van Daniel? –kérdez rá anya. –Miért nem hoztad el? –pillant Em-re.

-Daniel az édesapja cégében segít be, és nem volt ideje eljönni. De ígérem amint lesz ideje el, hozom őt.- mosolyodik el.

-Helyes. –mosolyog rá apa. –És te kislányom hogy van? –jövök most én.

-Meg vagyok papa, ma egy kicsit kiborultam, de már minden rendben. Hiányzott az itthoni környezet, és úgy éreztem most jött el az a pillanat, amikor ott kell kicsit hagynom Svájcot, mert be telt a pohár, és egyébként is terveztem, hogy eljövök hozzátok! –mosolygok rájuk.

-Mi van Ritával? –kérdez rá anya. –Két napja hívott utoljára. –panaszolja el.

-Rita jól van, csak leköti mindig valami.. Tudod milyen. Mindig rám mondja, hogy elfoglalt vagyok, mikor Ő is az! –mosolygók anyára, direkt nem mondom neki, ezt a Kimi ügyet! Ha Rita elmondta, akkor tudja, ha nem, akkor ne tőlem tudja meg!

-Örülünk, hogy minden rendben van. De amint elnézzem fáradtak, vagytok. –pillant rajtunk végig apa.

-Mint mondtam ki merített a mai nap.. –tényleg fáradt voltam, alig bírtam nyitva tartani a szemeimet.

-Akkor menj csak fel a szobádba, minden a helyén van, és épp tegnap takarítottam ki. –ölel meg anyu, én, pedig úgy teszek, ahogy mondja, még elbúcsúzok a papától, és fel megyek a szobámba, hogy végre pihenhessek.

Emily.

-Minden rendben vele? –kérdez rá Eugénia. Nem szerettem neki hazudni, de nem mondhattam el azt, amit oly rég titkolunk, és nem is tőlem kellett megtudnia.

-Igen persze. Csak hosszú volt a mai napja, és volt pár dolog, ami felzaklatta, de tudod nem az Én dolgom elmondani, ha szeretné, elmondja. –nyugtatom meg.

 -Rendben. Köszönöm Emily. –simítja meg karomat.

-Ugyan ez a legkevesebb. –ölelem meg.

-Nem vagy éhes? –kérdez rá.

-Farkas éhes. –nevetek fel.

-Michael vacsora.- szól férjének, aki elmerült a foci nézésében.

-Megyek már. –halljuk meg, és szerencsére tényleg jön, nem kell nyüstölni.

A vacsora alatt is végig beszélgetünk. Tényleg olyanok, mintha a saját szüleim lennének! Hisz édesanyámra nem is emlékszem, apámat is korán elvesztettem mindössze hat- hét éves lehettem, de ott voltak nekem Ricci –ék, akik nem engedték, hogy Állami gondozásba kerüljek. A szárnyaik alá vettek, és segítettek nekem. Ezért is szeretem annyira őket, és hálás vagyok nekik, amiért ilyen jók voltak hozzám.

Ninának pedig hálás vagyok, amiért elviselte, hogy velük lakom, és hogy az édesanyja kicsit az enyém is lett. De soha nem tette szóvá, inkább olyan lett nekem, mint egy igazi testvér!